Az idén 750 millió forinttal támogatja a Balaton környékének fejlesztését a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (MTRFH). Az erről szóló együttműködési megállapodást Kovács Flórián László, a hivatal és Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke írta alá. A támogatás a következő két év kötelezettségvállalásával együtt elérheti az 1,1 milliárd forintot.
Az MTRFH célja, hogy minél nagyobb arányban decentralizálják a központi fejlesztési forrásokat, mert az elosztásról helyben lehet a legjobban dönteni. Ebben az évben összesen 900 millió forintot terveztek balatoni fejlesztésekre, s a pénz több mint 80 százalékát a BFT hatáskörébe adják.
A 750 millió forintos keretből a BFT kiírása alapján döntően pályázat útján kaphatnak támogatást a tó környéki önkormányzatok, de néhány speciális esetben a fejlesztési tanács saját hatáskörben dönthet. Pályázni lehet a balatoni strandok kotrására és mederrendezésére, a bor- és a kerékpáros turizmus fejlesztését segítő beruházások megvalósítására, kiemelt balatoni rendezvények megszervezésére és a közbiztonság javítására. A támogatási programba új elemként került be a Balaton környékének rendezettségét és a települések képének javítását szolgáló fejlesztések támogatása, ami elengedhetetlen a tó idegenforgalmi vonzerejének növeléséhez. Szintén új elem, hogy a pénzt saját forrásként is használhatják az önkormányzatok azoknál a hazai, illetve uniós pályázatoknál, ahol a jelentkezés feltétele az önrész biztosítása.
További 150 millió forint marad az MTRFH kezelésében a Balatonnal kapcsolatos, egyedi jellegű problémák megoldására. Ebben az évben például 35 millió forintos támogatást kap a Magyar Tudományos Akadémia balatoni kutatási programja, amelynek célja a vízminőség hosszú távú védelme.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.