BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy hónapot csúszott a szoftverszállítás



Tegnap már zavartalan volt a vámkezelés, s ezt tükrözte annak az egyeztető fórumnak a hangulata is, amit a vám- és pénzügyőrség rendezett a legfontosabb partnereit tömörítő szervezetek részére, megvitatni az elmúlt hetek tapasztalatait. Mint Sipos László, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, a jogalkotói késedelmességet rója fel legfőbb hibaként, hiszen a hiányzó jogszabályok mind a vámosokat, mind az ügyfeleket akadályozták a felkészülésben.

Mindazonáltal ma már nem tart attól, hogy a rendszer kezdeti lassúsága miatt elpártolnának a fuvarozók Magyarországtól, s azt sem tartja valószínűnek, hogy a néhány napos késedelemre hivatkozva bárki pert indítana - vélekedett kérdésünkre. Azt azonban hozzátette: ha azt tapasztalják a termelő cégek és a fuvarozók, hogy itt felkészült, profi, udvarias vámkezelést kínálnak, párosítva mindez az uniós konkurensekhez viszonyítva alacsony bérszínvonallal, akkor még az eddigieknél is többen választhatják Magyarországot a vámkezelések lebonyolítására.

A jogszabályi késedelem mellett főként az volt a fennakadások oka, hogy az eredeti határidőhöz képest egy hónapos csúszással szállította a vámáru-nyilatkozatok feldolgozásához szükséges szoftvert a közbeszerzési pályázaton kiválasztott konzorcium - válaszolta lapunk kérdésére Nagy János országos vámparancsnok. A Bull Magyarország Kft. vezette konzorciumnak a szerződés szerint március végén kellett volna szállítania, ezzel szemben az exportforgalmat kezelő rendszer április végén, az importmodul pedig május 5-én állhatott munkába. A vámparancsnok azt is elismerte, hogy egy ilyen rendszer kifejlesztése normál viszonyok között 16 hónapot vesz igénybe, ezúttal azonban mindössze nyolc hónap állt a szállító rendelkezésére. (BJA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.