BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsult a bérkiáramlás

Gyorsult a bérkiáramlás a nemzetgazdaságban, a versenyszektorban az utóbbi fél év legmagasabb reálbér-növekedési ütemét mérte a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetési szektorban az elmúlt egy évben mérséklődött a keresetek reálértéke, és csökkent az alkalmazásban állók létszáma is.

Márciusban a bruttó keresetek 9,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a reálkeresetek pedig 2,9 százalékkal emelkedtek. Az adatok magasabbak, mint az előző hónapokban regisztrált indexek, vagyis némileg gyorsult a bérkiáramlás a tavasz első hónapjában. Ez a versenyszektor bérnövekedésének tudható be, ahol a bruttó bérek emelkedése megközelítette a 15 százalékot. Ez arra utal, hogy a vállalatok továbbra is lehetőséget látnak a viszonylag magas keresetnövelésre. A költségvetési szféra illetményemelései viszont csak az inflációval való lépéstartást biztosítják: e szektorban a büdzsét komoly problémák elé állító 50 százalékos bérnövekedés óta visszafogottabb a keresetek alakulása.

Azt nem tudni, a tavasz eleji magasabb bérkiáramlás tartós meglódulást jelent-e, vagy egyszeri hatások eredménye. A jegybank legutóbbi jelentésében azt a forgatókönyvet tartotta legvalószínűbbnek, hogy a bérinfláció az idén stagnál, és csak jövőre kezd csökkenni. (A bérinflációs mutató eltérő módszertannal készül, mint a Központi Statisztikai Hivatal keresetstatisztikája, tartalmában a bruttó bérnövekedéshez áll a legközelebb.) (MI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.