Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a kormány a gyógyszerek hatósági árával kapcsolatos kérdés rendezésére - értesült több napilap. Az ülésre június 7-én kerül sor, azon valószínűleg Szabó Lajos szocialista és Bőhm András szabad demokrata képviselő indítványát vitatják meg, amely az árak megváltoztatásáról szóló törvényen változtatna. Ezzel lehetőség nyílna a gyógyszerek hatósági árának
bevezetésére, vagyis a készítmények árai június 30. után is a jelenlegi szinten maradnának. Mint ismert, az Alkotmánybíróság kedden június 30-i hatállyal megsemmisítette a gyógyszerárak befagyasztásáról hozott kormányrendeletet. Matejka Zsuzsanna, az OEP főigazgatója elmondta, hogy az egészségügyi reform tekintetében átalakul a kormány koncepciója. Közölte: komoly súllyal felvetődött, hogy ha annyira zavaró a külső befektető megjelenése a rendszerben, megoldás lehet, ha a jelenlegi intézménytulajdonosokból, vagyis az önkormányzatokból, az egészségügyben dolgozókból, vagy akár a biztosítottakból álló társaságok szerveznék meg az ellátást. (NSZ/MH/NOL)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.