Hosszabb távon élénkülhet a hitelintézeti verseny

Az EU pénzügyi szabályozása maga is folyamatos mozgásban van. A magyar bankrendszer a csatlakozással egy olyan, dinamikusan formálódó szabályozási környezetbe került, amelynek egyszerre célja a pénzpiacok további liberalizációja, illetve a verseny és a pénzügyi stabilitás erősítése.

Az egységes európai pénzügyi piac kialakulásának korlátait is vizsgáló, 1988-ban publikált Cecchini-jelentés főbb megállapításai szerint az EU-tagállamok bankrendszereit akkoriban a töredezettség, a kis üzemméretek, a nagyfokú koncentráltság, tetemes kapacitásfeleslegek és a verseny hiánya jellemezte. A jelentés rámutatott: a bankok méretének növelésével, az általuk kínált szolgáltatási spektrum kiszélesítésével, a nemzeti szabályozások öszszehangolásával és a bankrendszeren belüli verseny erősítésével a tagállamok komoly növekedési többletet érhetnek el.

Az európai döntéshozók olyan szabályozási környezet kialakítását tűzték ki célul, amely biztosítja a pénzügyi integráció mélyülését, a szolgáltatások szabad áramlását és a méretgazdaságosságból fakadó előnyök kihasználását. Elsőként meghatározták a bankok által végezhető tevékenységi köröket, a működés engedélyezésére és a bankfelügyeleti tevékenységre vonatkozó eljárásokat.

Második vívmányként bevezették az anyaország általi ellenőrzés elvét, amely részlegesen már az 1977-es első bankdirektívában is megjelent. Így egy adott tagállamban ténykedő pénzügyi intézményre azon ország szabályozása vonatkozik, ahol annak bejegyzett székhelye van. Az uniós szabályozás ezen pontja szöges ellentétben áll az Egyesült Államokban érvényesülő "nemzeti elbánás" elvével, amely szerint a tengerentúlra települő külföldi pénzügyi intézményekre ugyanazok a törvényi keretek vonatkoznak, mint a belföldiekre. Az anyaország általi ellenőrzés elve komoly ösztönzést jelentett a még eltérő tagállami szabályozások összehangolására és az univerzális banki szolgáltatás kialakulására.

Az uniós pénzügyi szabályozás harmadik fő pillére a kölcsönös elismerés, azaz az "egységes európai útlevél". Ennek lényege, hogy minden olyan pénzügyi társaság, amely egy tagállamban tevékenységi engedélyt kapott, ezt a tevékenységet külön engedély nélkül szabadon végezheti minden más tagállamban is. Az említetteken kívül az uniós szabályozás fontos eleme az 1992-es nagykockázat-vállalási és az 1993-as tőkemegfelelési direktíva, amelyek a pénzügyi liberalizációval növekvő rendszerszintű kockázatot voltak hivatva ellensúlyozni.

Magyarország a csatlakozási felkészülés során gyakorlatilag teljesen adaptálta az uniós pénzügyi szabályozást, egyes elemek azonban csak 2004. május elsejétől léptek hatályba. Az ilyen legfontosabb változások az EU-ban bejegyzett pénzügyi intézmények hazai fióknyitásával, a határokon átnyúló pénzügyi szolgáltatások szabályozásával, valamint a betétbiztosítással kapcsolatosak.

Bár Magyarországon az Európai Unió átlagához képest már most is sokkal nagyobb arányú a külföldi pénzügyi intézmények jelenléte, az egységes európai útlevéllel még könnyebb lesz a belépés. Hasonlóképp leegyszerűsödik a nálunk bejegyzett hitelintézetek, illetve a meghatározott feltételeknek megfelelő pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások és biztosítók fióknyitása is más uniós tagállamokban.

A fióknyitás teljes liberalizálása a PSZÁF szerint azonban várhatóan nem fog sok, a magyar piacon még nem jelen lévő külföldi (EU-tagállamban bejegyzett) pénzintézet megjelenésével járni. A telített és erősen versenyző vállalati hitelpiacra ugyanis nehéz a bejutás, a folyamatosan fejlődő, de az uniós átlagtól méretében igencsak elmaradó lakossági hitelpiacon pedig a megjelenés - nemzetközi tapasztalatok alapján - inkább leányvállalati formában jellemző. A jelenleg is leányvállalati formában működő hitelintézetek tömeges fiókteleppé alakulása szintén kevéssé várható. A kisebb magyar bankok számára az egységes európai útlevél főként a határ menti terjeszkedést könnyíti meg. Az EU-csatlakozás után várható, hogy újabb nemzetközi adós- és hitelinformációs cégek jelennek meg, és a szolgáltatás gyors fejlődésnek indul.

A csatlakozással megváltozott a betétbiztosítás mértéke is. Magyarországon a bankbetétek visszafizetése betétesenként és hitelintézetenként korábban egymillió forintig volt garantált. Ez az összeghatár 2003. január 1-jétől hárommillióra emelkedett, az EU-csatlakozás 2004. május 1-jei időpontjától pedig 6 millió lett. (Az uniós országok 20 ezer eurós betétbiztosítási garanciája 2002 végéig még a Magyarországon érvényben lévő összeg négy-ötszörösét jelentette.)

A betétbiztosítás mértékének megemelése bizonyos morális kockázatokat is rejt magában. A magyar átlagjövedelemhez, illetve átlagos betétnagysághoz viszonyítva kiemelkedően magas betétbiztosítási garancia miatt lanyhulhat ugyanis a betétesek körültekintése és óvatossága. Ezért az összejátszás veszélyét csökkentendő, az uniós betétbiztosítás az elhelyezett bankbetét egymillió forint feletti értékének csupán 90 százalékára vonatkozik, efelett tehát a betételhelyező is kockáztat.

A korábbi EU-tagállamok tapasztalatai alapján általánosságban elmondható, hogy a reálgazdasági felzárkózás szükségszerűen maga után vonja a pénzügyi közvetítés mélyülését. A termelékenyebbé váló vállalatok, illetve a növekvő reáljövedelemmel és stabilizálódó vagy javuló közép-hoszszú távú kilátásokkal rendelkező háztartások a pénzügyi közvetítés változatlan mélysége és struktúrája mellett is a potenciális banki ügyfélkör növekvő hitelképességét eredményezi.

Mivel a reálgazdasági felzárkózás a pénzügyi közvetítő rendszert is érinti, az erősödő verseny, a hatékonyabb intézményi működés, kockázatkezelés és információáramlás következtében kínálat oldali nyomás is megjelenik. Ez a nyomás a hitelezés bővülésén kívül a megtakarítási lehetőségekben is jelentkezik. A kereslet oldali "húzás", illetve a kínálati oldali "nyomás" együttes hatása a magánszektornak nyújtott hitelek további növekedéséhez vezethet. A jövedelmek emelkedésével, az új hitelinstrumentumok megjelenésével várhatóan a banki kapcsolattal rendelkező háztartások száma is növekedni fog.

Az alacsony kockázatú állampapírok előrejelzett hozamcsökkenése, valamint a fizetésimérleg-korlát lazulása eddig még kevéssé feltárt, kockázatosabb piaci szegmensek felé orientálhatja a bankokat, ami azonban a kockázatkezelési eljárások fejlődésével sem jelenti szükségszerűen a pénzügyi rendszer stabilitásának csökkenését. A várhatóan mérséklődő kamatszint az államháztartás finanszírozási költségeit is csökkenti, így lehetővé válik a háztartások és vállalatok adóterheinek mérséklése, ami a rendelkezésre álló jövedelem további növekedéséhez vezet. Az EU-csatlakozást követően a magánszektor hitelállományának további bővülése elé tehát várhatóan sem keresleti, sem kínálati oldalról nem áll jelentős akadály.

A magyar bankszektor jövedelmezősége komolyan meghaladja az EU-átlagát. Az összes eszközhöz viszonyított nettó kamatbevétel az EU átlag 2,5-szeresére rúg, míg a jutalékokból és a devizakereskedelemből származó nettó bevételek szintén jócskán meghaladják azt. A magas jövedelmezőségben komoly szerepet játszik a bankszektoron belüli verseny tökéletlensége, a passzív oldali monetáris szabályozás, a jegybanki alapkamat, illetve a rövid lejáratú állampapírok hozamának magas szintje, az államilag támogatott lakáshitelezés által biztosított kamatrés, valamint a fogyasztási hitelekre irányuló lakossági kereslet kamatrugalmatlansága.

A bankrendszer működési ráfordításainak az összes eszközhöz viszonyított aránya szintén arra utal, hogy a szektorban nem elég erőteljes a piaci verseny. Másrészt azonban a magasabb ráfordítási arány annak is következménye, hogy a hazai bankszektor GDP-arányos mérlegfőösszege elmarad az EU átlagos szintjétől. A banki szolgáltatások fix költségeiből fakadóan így azonos fokú hatékonyságnál is szükségszerűen magasabb a hazai ráfordítási arány.

Az EU-csatlakozással a háztartásoknak nyújtott hiteleken realizálható magas kamatrés rövid távon csábító lehet a piacon még nem jelen lévő bankoknak. Középtávon azonban a bankszektoron belüli verseny erősödése, illetve a forrásköltségek mérséklődése miatt az átlagos kamatrés csökkenése várható. A háztartások reáljövedelmének növekedésével valószínűsíthető, hogy a fogyasztási hitelek iránti erős kereslet hosszabb távon is fennmarad. Árnyalhatja azonban a képet, hogy azok a családok, amelyek a korábban felvett lakás-, illetve fogyasztási hiteleiket törlesztik, kevésbé érdeklődnek majd az újabb hitelek iránt. Mivel az elmúlt időszak hitelezési boomja során jellemzően a jobb jövedelmi és vagyoni helyzetű családok adósodtak el, a közeljövőben a magasabb visszafizetési kockázatú háztartások bevonására is sor kerülhet.

A háztartások reálvagyonának relatíve magas szintje miatt a jelzálog alapú fogyasztási hitelezés bővülésére számíthatunk. Nálunk, a fejlettebb országoktól eltérően, a lakóingatlanok jórészt saját tulajdonban vannak, a bérlakáspiac igen szűk. Kérdéses ugyan, hogy a háztartások menynyire lesznek hajlandóak lakóingatlanjaikat jelzáloggal terhelni, azonban a fejlettebb országok példája azt mutatja, hogy az ilyen típusú, fogyasztási célú tőkekivonás az ingatlanárak növekedésével egyre népszerűbbé válik.

A támogatott ingatlanhitelek rendkívül magas, a bankok jövedelmezőségéhez jelentősen hozzájáruló kamatrése a támogatások szigorításával felére-kétharmadára csökkenhet. A bankok várhatóan megpróbálják a kiesett jövedelmüket rövid távon a nem kamatjellegű díjak növelésével pótolni. A tartós fogyasztási cikkekhez hasonlóan a lakáshitelezésben is kezdenek megjelenni a deviza alapú konstrukciók. Az alacsony hitelkamat látszólag az állami támogatású hitelekhez mérhetően előnyös finanszírozási lehetőséget jelent. Az euró várható bevezetési időpontjának konkretizálódásával az árfolyamkockázat is némileg mérséklődött.

A pénzügyi szektor (nagy)vállalati üzletágában már jelenleg is kiélezett a verseny, a jellemző kamatmarzs az eurózóna átlagának közelében mozog. Az euró bevezetéséig várható kamatkonvergencia olcsóbbá teszi a belföldön felvett, forintban denominált hiteleket, azonban nem várható, hogy a vállalati szektor külső devizafinanszírozása csökkenne. Az euró bevezetési dátuma és a várható átváltási árfolyam körvonalazódásával az uniós valutában denominált hitelek árfolyamkockázata is csökken. Az euró várható bevezetéséig hátralévő idő rövidsége, valamint a már bejáratott külső banki finanszírozási csatornák megváltoztatásával járó tranzakciós költségek nem ösztönzik a vállalatokat a belföldi partnerváltásra. Középtávon azonban számítani lehet arra, hogy a vállalatfinanszírozásban megnő a nem banki szereplők súlya: egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a kötvény- és részvénykibocsátás.

Mivel az alacsonyabb kockázatú, nagyobb vállalatok hitelezési piaca már telített, a bankok fokozatosan a kisebb és kockázatosabb cégek felé fordulnak. Ez a folyamat azonban lassú lesz, mivel fel kell készülni a kis- és közepes vállalatok (kkv) finanszírozási sajátosságaira. Uniós szinten is problémát jelent, hogy a bankok erőteljes kockázatvállalási előírásai rendkívül nehézzé teszik a magas kockázatú, de innovatív kkv-k hitelezését. A problémára megoldást jelenthet a kockázati tőkealapok elterjedése, azonban terjedését az uniós szabályozási környezet, valamint a jellemzően bankok által dominált európai pénzügyi közvetítő rendszer nehezíti.