Egy héten belül várható kormányzati szintű döntés a Külügy-, továbbá a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézménye, az ITDH helyzetével kapcsolatban - mondta el lapunk kérdésére Major István külügyi helyettes államtitkár tegnapi tájékoztatóján. Részleteket nem kívánt elárulni, de szavaiból kiderült, hogy lekerült a napirendről a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. szétválasztásának ötlete, így megmarad külpiaci hálózatának gerince.
Egyéb kérdésekről a helyettes államtitkár szólt az OECD múlt hét végén Párizsban tartott éves miniszteri értekezletéről, amelynek egyik fő témája a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) újabb - kudarccal fenyegető - liberalizációs fordulójának sorsa volt. Ezzel kapcsolatban elmondta: az EU és az USA újabb erőfeszítést tesz, hogy még július vége előtt sikerüljön tető alá hozni a forduló csomagtervét. Brüsszel felajánlotta, hogy mégis napirendre tűzi az agrárexport-szubvenció eltörlésének kérdését, cserébe azért, hogy az USA támogatási elemként ismerje el az általa előszeretettel és jelentős mértékben alkalmazott exporthitel-konstrukciót. Erről az unión belül is vannak viták - mondta. Hozzátette: Magyarország szkeptikus, mivel az eredetileg átfogó tematikát szorgalmazó EU mára egy sor kérdésben visszavonulót fújt, hogy ne fulladjon kudarcba a forduló egésze.
A külkereskedelem első háromhavi teljesítményét értékelve Major elmondta: a 2003 második felében beindult, az utolsó negyedben felerősödött kedvező folyamatok folytatódtak, ezért két számjegyű exportbővülésre, a kereskedelmi szaldó javulására számít. (NVZs)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.