Japán: meglepő növekedési ütem
A japán gazdaság bővülési üteme az első három hónapban éves alapon - messze meghaladva a szakértői várakozásokat - elérte az 5,6 százalékot, a megelőző negyedévhez képest pedig 1,4 százalékos volt a dinamika. Igaz ugyan, hogy a mostani adat alulmúlja a tavaly október-decemberi időszak éves szinten mért 6,9 százalékos GDP-növekedési rátáját, de egyúttal az expanzió tartósságát is sejteti. Újabb adalék az optimizmus fokozásához, hogy a márciusig tartó pénzügyi évben a bővülés üteme 3,2 százalékra gyorsult, amire hét éve nem volt példa.
A gazdasági növekedésben eddig az export és a beruházások játszották a fő szerepet, most ezekhez felzárkózott a lakossági fogyasztás is - kommentálja az adatokat a Bloomberg. Ezzel a bruttó termelés közel felét adó belső fogyasztás emelkedése enyhítette a világ három vezető gazdasága egyikének kiviteltől való függését és az évek óta tartó deflációs nyomást is. A hazai kereslet élénkülése elsősorban a vállalati munkaerő-felvétel nyomán hároméves mélypontra, 4,7 százalékra eső állástalansági rátának tudható be.
Ami a jövőt illeti, a gazdasági dinamika némiképp gyengülni fog, ugyanis a bérek immár kilencedik hónapja esnek, ez pedig érezteti hatását a lakossági kereslet növekedésének visszafogásában. Másrészt a japán export második legnagyobb piacának számító Kínában a kormányzat a túlfűtöttség jeleit érzékelve a gazdasági bővülési ütem mérséklését tűzte ki célul. (VG)


