BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javulnak Belka esélyei

Javulni látszanak Marek Belka esélyei, hogy a két hátralévő parlamenti szavazás valamelyikén megkapja a lengyel kormányfői poszthoz szükséges bizalmat. A fordulatot a jelentések egy korábban az előre hozott választások mellett kiálló parlamenti pártcsoport váratlanul kinyilvánított támogatására vezetik vissza.

A helyzet kulcsát az a frakció tartja kézben, amely a sorozatos botrányok után néhány hónapja vált ki a kisebbségben kormányzó SLD-ből, és "szociáldemokrata" jelző alatt működött tovább. A töredék formáció vezetője, Andrzej Celinski kijelentette, hogy a korábban sürgetett, ez év októberi választások helyett 2005 márciusában kellene az urnákhoz szólítani a lakosságot. Az álláspontjuk megváltoztatását a politikus azzal indokolta, hogy a "jelenlegi káosz" közepette hiba lenne kampányokat indítani, mert azokból csak a populisták kerülnének ki megerősödve. Az SLD (Demokratikus Baloldali Szövetség) és a belőle kivált töredék egymásra találásában az államfő is igyekszik segédkezni, aki mindkét formációval tárgyalást kezdeményezett.

Miközben a parlament jobboldali pártjai továbbra is előre hozott választásokat szorgalmaznak, bizonyos óvatosság a szociáldemokraták részéről is megfigyelhető. A közelgő parlamenti bizalmi szavazások valamelyikén tanúsítandó támogatást ahhoz a feltételhez kötik, hogy Belka kötelezze el magát egy ősszel tartandó bizalmi szavazás mellett. Bizonytalan továbbá a többséghez ugyancsak szükséges parasztpárti támogatás, ahonnan komoly kormányzati pozíciók, sőt akár a kormányfői poszt átengedését kérik bármely új kabinet támogatásáért cserébe.

A lengyel alkotmányos szabályok szerint az államfő által jelölt Belka pénteki elutasítása után az SLD-nek még két lehetősége van. Az egyik az, hogy a parlamentben két héten belül összehoz egy valamilyen többség által támogatott jelöltet. Ha ez a kísérlet nem sikerül vagy a jelölt elbukik, akkor harmadik forduló gyanánt ismét az államfő állít jelöltet, aki lehet ismét Belka. Ez utóbbi sikerét varsói kommentátorok a jelenlegi helyzetben meglehetősen bizonyosra veszik, mert az utolsó fordulóban nem az egész alshóház, hanem csak a jelen lévő képviselők több mint felének támogatása szükséges. Belka esélyeinek javulását látva a piacokon erősödött a złoty mind az euróval, mind a dollárral szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.