Megduplázzák a Széchenyi-kártya hitelkeretét?
A gazdasági tárca azt tervezi, hogy a Széchenyi-kártya hitelkeretének összegét a jelenlegi 5 millió forintról 10 millió forintra emelik - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter a kis- és középvállalkozások az Európai Unióban konferencián ma Budapesten.
A konferencián ünnepélyes keretek között adták át a tizenötezredik Széchenyi-kártyát.
A miniszter elmondta: a kihívások nem jelentenek merőben új helyzetet a vállalkozások számára, mivel a kilencvenes évek liberalizációja óta a magyar gazdaság bekapcsolódott az európai versenybe. Alátámasztja ez az is, hogy a magyar export 70-80 százaléka az EU piacára kerül, és a termelésnek több mint 60 százalékát külső piacokon értékesítik.
A kis- és középvállalkozók szempontjából az egyik legfontosabb célnak nevezte, hogy ez a réteg megerősítést kapjon az EU egységes piacán, és növekedni tudjon.
Veres János reményét fejezte ki, hogy a Széchenyi kártya mellett a mikrohitel is új lendületet kap. Elmondta: a szektor hitelállománya 2001. év végi 1.281 milliárd forintról 1.730 milliárd forintra emelkedett 2003. december végéig.(MTI)

