BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődhet a hivatalos vita

Tegnaptól olvasható az egészségügyi tárca honlapján az ágazat reformjáról szóló legújabb koncepció, amelyet a kormány e heti döntése alapján társadalmi vitára alkalmasnak minősített. A dokumentum készítői a betegek ellátásának megszervezésétől a forráshiányos ágazat rendbetételét, a pazarlások megszüntetését és az egészségügyi ellátáshoz való esélyegyenlőség megteremtését remélik.

A koncepció mostani változatából a tiltakozások hatására kikerült néhány irritáló elem. Egyebek mellett mégsem kell térítési díjat - ez a javaslat első változatában a költségek 10 százaléka lett volna - fizetnie annak a biztosított betegnek, aki nem az ellátásszervező által kijelölt orvoshoz menne, hanem saját orvosát keresné fel.

Az ellátásszervezési modell egyetlen egészségügyi érdekképviseleti szervezet tetszését sem nyerte el, s az MSZP parlamenti frakciójának egészségügyi munkacsoportja és a párt egészségügyi tagozata is számos kifogással illette azt. A szocialista egészségpolitikusok a szolidáris elvű egészségügyi ellátást és a betegek alkotmányban rögzített gyógyulási esélyének csorbulását féltik.

A társadalmi és szakmai vitát követően ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a tervezet, s a szaktárca reménye szerint jövő áprilistól vezethetnék be az irányított betegellátást. A feladatra profitorientált gazdasági társaságok pályázhatnának, amelyben orvosok, jogászok, közgazdászok, s immár állampolgárok, illetve önkormányzatok is részt vehetnének. Az egészségügy háttériparát azonban kirekesztenék. (NTE)

Jegyzet a 24. oldalon

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.