A legizgalmasabban a gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) keretében kiírt pályázatok száma alakult, sorra döntötte a rekordokat, és tegnap már 3472 volt. Az érdeklődésre jellemző - nyilatkozta lapunknak Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal szakmai irányítását ellátó politikai államtitkár -, hogy miközben erre az évre 38 milliárd forint a gvop-keret, az idáig befutott pályázatok támogatásigénye meghaladja a 90 milliárd forintot.
Hasonlóan nagy formátumú a humánerőforrás-fejlesztés operatív program (hefop). Rózsa Judit, az illetékes irányító hatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy eddig 18 pályázati kiírást tettek közzé, s hozzájuk, illetve a közreműködő szervezetekhez már több mint 130 pályázat futott be, ám a folyamat még csak ezután, a nyár folyamán tetőzik. Nagy jelentőségű, hogy aláírták a hefop egyik legjelentősebb központi programját, 8,168 milliárd forint értékben az állami foglalkoztatási szolgálat modernizálására.
A regionális fejlesztés operatív programnál (rop) a közzétett 9 felhívásra 165 pályázat érkezett tegnapig, 31 milliárd forint támogatásigénnyel. Az agrár- és vidékfejlesztési operatív programnál a SAPARD-rendszer lezárultával, augusztus 31-e után várható a pályázatok felfutása.
A környezetvédelmi és infrastruktúra-fejlesztés operatív programnál (kiop) úgy kalkulálnak, hogy júliusig az összes projektet kiválasztják, 50 milliárd forint értékben, ezek központi programként valósulnak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.