BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NATO: Pozsonyban több a rendőr mint a tüntető

Négy év helyett négy hónap alatt kellett a lengyel parancsnokságnak kiépíteni azt a soknemzetiségű haderőt, amely Irak délkeleti részét felügyeli. Ez a munka nagy nehézségekkel és fontos, a jövőben is alkalmazható tapasztalatok megszerzésével jár - mondta Pozsonyban Andrzej Kiszkievic tábornok, a NATO parlamenti közgyűlése tavaszi ülésszakának második munkanapján. A védelmi és biztonsági bizottságban az iraki helyzet mellett elsősorban a NATO afganisztáni szerepvállalásáról volt szó, hiszen ez a katonai szövetség első területen kívüli művelete, amely akár kudarcba is fulladhat, ha a tagállamok nem mutatnak hajlandóságot újabb áldozatokra. További katonákat és haditechnikai felszereléseket kell az ICEF rendelkezésére bocsátani, hogy képes legyen az őszi választások biztosítására - hangzott el a bizottsági ülésen. Délelőtt tanácskoztak a frakciók. A NATO parlamenti közgyűlésének jelenlegi alelnökét javasolja a konzervatív frakció a szervezet élére, döntés az őszi ülésszakon, Velencében várható. Pozsonyban továbbra is érvényben vannak a rendkívül szigorú biztonsági óvintézkedések. A délutánra meghirdetett baloldali, illetve antiglobalista tüntetések kudarcba fulladtak. A Megálljt a Nácizmusnak elnevezésű szélsőbaloldali szervezet több ezer embert várt a délutáni tüntetésre. A kivezényelt rendőrök és az újságírók azonban többen voltak, mint a NATO-ellenes jelszavakat skandáló tüntetők. (MR)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.