Az előterjesztés kompromiszszum terméke, ezért a pártok és a kormány is valamennyire elégedetlen vele - ezt még Juhász Endre uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter mondta, amikor a parlament megkezdte az Országgyűlés és a kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló törvénytervezet vitáját. A jogszabályt, amelynek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség, hétfőn egyhangúlag fogadta el a Ház, s az a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.
A résztvevők végül is úgy értékelték: a törvényjavaslat benyújtását megelőző hosszas, a négy parlamenti párt és a kormány közötti vita miatt szükségessé vált egyeztetéssorozatot követően rugalmas, de működőképes rendszer alakult ki, s a jogszabály középerős hatáskört ad a Ház kezébe. A vita egyik része két kifejezés körül forgott, a megállapodás végeredménye az "alapul véve" és az "indokolt esetben" megfogalmazások lettek.
Így az Országgyűlés határoz arról, hogy mely kérdésben akarja a kormány véleményét megismerni, és erről álláspontot is megfogalmaz, amelyet alapul vége képviseli az ügyet a kabinet az unióban. Ha olyan tárgykörről van szó, amelynek szabályozásához az Országgyűlésben kétharmados többség szükséges, a kormány a parlamenti állásfoglalástól indokolt esetben térhet el. Ha a kabinet által képviselt álláspontban eltért a parlamentétől, arról az uniós intézmények döntése után szóban köteles tájékoztatni a parlamentet. Abban az esetben, ha az eltérés olyan tárgykört érint, amelyhez az Országgyűlés minősített többségének szavazata szükséges, az indoklás elfogadásáról a parlament dönt. (TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.