Magyarországon ma néhány száz cégbe tömörülve két-három ezren versengenek a pályázók megrendeléseiért, a többségük jó szakember, ám néhány kókler is akad közöttük. "Az első tapasztalataink alapján azt mondhatom, hogy két évbe telhet, amíg letisztul és konszolidálódik a piac" - nyilatkozta lapunknak Maróczi Imre, a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének (Pátosz) elnöke.
A szövetség tavaly ősszel alakult, s azóta megháromszorozta taglétszámát. Céljuk, hogy hidat hozzanak létre a pályázati piac szereplői között, hiszen sok még a megválaszolatlan kérdés, s nagy a szórodás az árak, a szaktudás és a teljesítmény terén.
A szövetség tegnapi konferenciáján az európai uniós támogatásokra kiírt gazdasági versenyképességi (gvop), továbbá az agrár- és vidékfejlesztési (avop) pályázatokat elemezték a kiíró és közreműködő szervezetek szakértőinek közreműködésével. S alapvető kritikaként rögvest leszögezték: a felhívásokról olykor lerí, hogy még a kiíró szervezet sem áll a helyzet magaslatán, és hogy csak "nagy vonalakban" konzekvens a pályázatok feltételrendszere.
Igencsak meglepődött a panaszáradaton a gvop informatikai pályázatainál bábáskodó Információs Társadalom Kht. munkatársa, Opauszky Ágnes. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a pályázatírók és -tanácsadók olykor hiába kérnek tőlük hivatalos állásfoglalást, mert gyakran ellentmondásos, legalábbis talányos és főleg kései a válasz. Megerősítette ugyanakkor, hogy közbeszerzési káosz fenyeget az új törvény bonyolultsága következtében, s bonyolítja a helyzetet, hogy jövőre ismét változnak a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó előírások Magyarországon.
Eddig a beérkezett pályázatok 40-50 százalékánál volt formai hiba - mondta el az ugyancsak gvop-pályázatokat gondozó Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. illetékese, Albert János. Egyúttal munkára buzdította a pályázatírókat és -tanácsadókat, mert mint fogalmazott, komolyan kell venni az uniós pénzek lehívását, azt, hogy a kormány elsőbbséget ígér a források legkötésének, ekként a társfinanszírozásnak is.
A pályázatírók és -tanácsadók hozzájárulását egy-egy pályázat sikeréhez 30 százalékosra becsülte Kovács Árpád Endre, az AgroConsult ügyvezetője, maga is pályázatíró. Lapunk kérdésére azt mondta, hogy szerinte leginkább - 50 százalékban - a pályázón és projektjének minőségén múlik a siker, amihez legfeljebb 20 százalék erejéig járulhat hozzá a szerencse.
Magyarországon ma két-három ezren versengenek a megrendelésekért Őskáoszhoz hasonlítható a pályázati piac, ám - bár bonyolultak a kiírások és ellentmondásosak a feltételek - szakértők szerint
a zűrzavarból még akár minőség is születhet. Jelenleg többezren versenyeznek a megrendelőkért. Kocsi Margit-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.