Pünkösdkor indul a Magyar Katolikus Rádió
A pünkösdi műsorkezdéshez közeledve a jövő hét kedden tartják a Magyar Katolikus Rádió avatási ünnepségét Budapesten - tájékoztatta a médium vezérigazgató-helyettese távirati irodát.
Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldja meg a VI. kerületi Délibáb utca 15-17. szám alatti rádió kápolnáját, míg az épületet Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke avatja fel - közölte Juhász Judit.
Az MKPK a múlt évben részvénytársaságot hozott létre a rádió indítására és működtetésére, amely - egyedüli indulóként - ez év elején nyerte el a műsorszolgáltatási jogosultságot az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiírt frekvencia-pályázaton.
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a részvénytársaság vezérigazgatója és Hajdu István, az ORTT akkori elnöke január 16-án írta alá a műsorszolgáltatási szerződést, amely hét évre, három frekvencia (Lakihegy 810 kHz, Siófok 1341 kHz, Szolnok 1341 kHz) használatára szól.
A Magyar Katolikus Rádió pünkösdkor, május 30-án kezdi meg országos középhullámú sugárzását, adása több mint 80 százalékban közszolgálati jellegű műsorokból áll - jelentették be januárban a médium képviselői.
A rádió evangelizációs szándékkal jött létre, a társadalom minden rétegéhez kíván szólni - hangsúlyozta akkor Spányi Antal. A püspök hozzátette, hogy kezdetben naponta mintegy 20 órányi műsorral jelentkeznek a szolnoki adóállomásról, a program a lakihegyi és a siófoki adó átadásával, előreláthatólag jövő márciusban válik 24 órássá.
Közlése szerint a katolikus rádió hangsúlyosan megjeleníti a nyelv és a kultúra értékeit, felkarolja a kisebbségeket, emellett szót emel mindazért, ami előmozdítja a társadalmi békét és az emberek belső nyugalmát.
Juhász Judit annak idején azt mondta, hogy a liturgikus és vallási műsorok aránya 9 százalékot tesz majd ki, a rádió emellett többek között szolgáltató, ismeretterjesztő, irodalmi, anyanyelvi és kulturális programokat sugároz.(MTI)


