BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régészeti feltárások

Hajdúböszörmény a főtér integrált fejlesztéséhez kapott támogatást. A város központja a Bocskai tér, ami a református templom ural, amely feltehetően egy korábbi, XV. századi templomra épült. A projekt közvetlen célja a tér egész területének régészeti kutatása, ezen belül a XV. századi erődfal és a fellelhető sarokbástyák feltárása és a templom Árpád-kori előzményeinek felkutatása. Emellett sor kerül a teret körülvevő, a régészeti feltárással nem érintett öt közösségi épület homlokzatának rekonstrukciójára és külső felújítására. Ennek eredményeképpen felszínre kerülhetnek régészeti leletek, felszín alatti régi épületmaradványok, amely számottevően növelheti a tér, illetve az egész város turisztikai értékét, s hozzájárulhat ahhoz, hogy a Bocskai tér a világörökség része lehessen. A főtér felújításához kapcsolódik a környező úthálózat átépítése és tehermentesítése. Jelenleg a Bocskai téren és a Kossuth Lajos utcában a teherjárművek jelentős forgalmat és környezetszennyezést okoznak. A projekt keretében tehermentesítik a belvárost, elterelik a forgalmat, illetve a főutcában sétálórészt alakítanak ki. A belváros tehermentesítését szolgáló utak felújítása javítja a város régión belüli elérhetőségét, s kiépül emellett egy új kerékpárút is.

A projekt harmadik komponense a hosszú távú szociális gazdaság típusú foglalkoztatás megteremtése a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetű, tartósan állás nélkül lévő személyek bevonásával. A foglalkoztatás a Bocskai téren lévő épületek homlokzatának felújításához és a belső építési munkák elvégzéséhez kapcsolódik majd. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.