Továbbra is Belka a lengyel kormányfőjelölt
A Marek Belka által két hete elvesztett bizalmi szavazás után lejárt az a határidő, amelyen belül a lengyel parlament állíthatott volna miniszterelnök-jelöltet, ezért most ismét az államfőn van a sor. Aleksander Kwasniewski már korábban közölte, hogy ismét Belkát fogja jelölni. Josef Oleksy parlamenti elnök szerint az új bizalmi szavazási fordulót várhatóan június közepén tartják, mert akkor a megválasztandó kormányfő hivatalosan is részt tud venni június 17-18-i EU-csúcstalálkozón. (Bloomberg)
Horvát privatizáció két év alatt
Horvátország úgy fel fogja gyorsítani a privatizációt, hogy két év alatt le is zárhatja a folyamatot - jelentette ki Andrija Hebrang miniszterelnök-helyettes. A horvát privatizációs alap portfóliójában 135 olyan vállalat van, amelyben az államnak több mint ötvenszázalékos tulajdonrésze van, 144 cég szerepel 25-50 százalékos, és 823 cég 25 százalék alatti állami részesedéssel. A privatizációs terv szerint havonta öt társaságra írnak ki magánosítási tendert. (AFP)
Eurómilliárdok az orosz közlekedési folyosókra
Az Oroszországon áthaladó nemzetközi közlekedési folyosókon elérhető sebesség 2020-ra 20-30 százalékkal növekszik, az e folyosókon átmenő tranzitrakományok mennyisége pedig megháromszorozódik, elérve a 60-70 millió tonnát - ezt Igor Levityin közlekedési miniszter jelentette ki. Az Oroszországon áthaladó nemzetközi közlekedési folyosók kiépítésére - átszámítva - 12 milliárd eurót fordítanak 2010-ig - közölte az orosz közlekedési miniszter szóvivője. (Interfax)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.