Új szabályok a tisztességtelen kereskedelemről
Egységes meghatározást fogadtak el az EU-tagországok a tisztességtelen kereskedelmi eljárásokra vonatkozóan. A szakminiszterek által a napokban jóváhagyott és ősszel az Európai Parlament elé kerülő direktívatervezet konkrétan meghatározza azokat a félrevezető, illetve agreszszív eljárásokat, amelyek alkalmazását valamennyi tagállamnak meg kell akadályoznia.
A tagállamok által jóváhagyott szöveg részletesen felsorol számos olyan eljárást, amely mindenképpen félrevezetőnek vagy agresszívnak, és ezért tilosnak számít (lásd táblázatunkat). Ezen túlmenően általános szabályokat is rögzít arra vonatkozóan, hogyan kell a tagállamok hatóságainak, igazságszolgáltatási szerveinek elbírálniuk egy adott kereskedő eljárásának jogszerű voltát. Az egyes kormányok ugyanakkor határozhatnak úgy, hogy a tervek szerint jövőre életbe lépő direktívánál szigorúbb tilalmakat érvényesítenek.
A miniszteri tanács által most elfogadott tervezet szerint általában véve megtévesztőnek minősül az a magatartás, amelynek következtében az átlagos fogyasztó nem olyan vásárlási döntést hoz, mint amilyet anélkül hozna. A megtévesztés vonatkozhat a termék jellemzőire, elérhetőségére, a termékhez vagy a kereskedőhöz kapcsolódó szponzorációs tevékenységre, az árra, a szervizelési igényekre, a kereskedő szerepére és jogkörére, illetve a fogyasztó jogaira és a kockázatokra.
Tilos olyasmit állítani a termékről, amit a kereskedő nem tud bizonyítani, és az összehasonlító reklám sem megengedett. A vásárlót minden esetben tájékoztatni kell a termék fő jellemzőiről, a kereskedő kilétéről, az árról (beleértve az esetleges adókat, szállítási és egyéb költségeket), a reklám- és marketingüzenetekre vonatkozóan pedig be kell tartani a már létező uniós előírásokat. Agresszívnak akkor számít a kereskedő eljárása, ha erőszak, kényszer vagy jogtalan nyomásgyakorlás révén jelentősen korlátozza az átlagos fogyasztó döntési szabadságát.
David Byrne fogyasztóvédelmi biztos szerint legtöbbször a "csalárd kereskedőktől" való félelem tartja vissza a fogyasztókat a más tagországban való vásárlástól. Az Európai Bizottság szerint ezért az európai gazdaság érdekében kulcsfontosságú az egységes szabályok rögzítése.


