A 100 százalékos osztrák tulajdonban lévő Maltech Hungária Kft. a győri nemzetközi ipari parkban telepedett le, a 120 millió forintos beruházást pénteken adták át.
Horváth József ügyvezető igazgató az 313 millió forintos árbevételt elért társaságról az MTI érdeklődésére elmondta: az önjáró munkaállványok bérbe adásával, új és használt gépek értékesítésével foglalkozó társaság tavaly kinőtte korábbi telephelyét, amelyet hat éven át bérelt.
A piaci kereslet növekedésével összhangban bővülő géppark elhelyezésére létesítették az 1500 négyzetméteres betonozott szabadtári tároló helyet, a 280 négyzetméteres, részben fedett beállót és a 440 négyzetméteres műhelyt és irodát.
Az új telephelyen végzik az önjáró munkaállványok, szerelőkosaras berendezések szervizelését, műszaki felkészítését és tárolását.
Az öt és 53 méter közötti, magasban elvégzendő munkák biztonságos ellátását szolgáló berendezések iránti igény változását jelzi, hogy a vállalkozás indításakor 12 munkaállvánnyal kezdték meg működésüket, ma pedig 130 berendezéssel állnak a felhasználók rendelkezésére. A megrendelők között nem csak építőipari vállalkozások, hanem az úgynevezett extrém ágazatok reprezentánsai is jelen vannak. Hidak, parkok fenntartói, sportrendezvények szervezői is igényt tartanak a Maltech berendezéseire, amelyek használatához könnyűgépkezelői felkészültség szükséges.
Az anyavállalat a megtermelt profitot visszaforgatja a magyar vállalkozásba. Így a győri társaság, amely az idén 20 százalékos forgalomnövekedéssel számol, további félszáz nagy értékű berendezéssel gyarapodik a jövőben. Az új gépeket döntően az Egyesült Államokból, kisebb részben Nyugat-Európából vásárolják. A társaság terveiről az ügyvezető elmondta: Budapesten és az ország keleti régiójában szándékoznak újabb telepeket létesíteni, a pontos helyszínekről döntés még nem született, a cég stratégiája szerint mindenképpen autópálya-csomópont közeli helyet keresnek települések határában, ipari területen.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.