BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A "gyógyszerügy" a rendkívüli ülés témája

A kormány azért kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülését, hogy a parlament az Alkotmánybíróság által kijelölt úton alkossa meg az ártörvény felhatalmazó rendelkezését - nyilatkozott Kökény Mihály egészségügyi miniszter.

"A felhatalmazó rendelkezések tekintetében szükséges az alkotmányossági követelményeknek megfelelő szabályozás" - mondta Kökény Mihály, hozzátéve, hogy "ez éppen a napirenden levő Bőhm-Szabó javaslatnak az ismert bizottsági módosító indítvánnyal történő kiegészítésével lehetséges".

Emellett intenzív és konstruktív légkörű tárgyalások folynak a gyógyszer-gyártókkal - jegyezte meg.

Az Országgyűlés az árak megállapításáról szóló törvény gyógyszerárakkal kapcsolatos módosítását tárgyalja hétfői, a kormány által kezdeményezett rendkívüli ülésén.

A Bőhm András (SZDSZ) és Szabó Lajos (MSZP) által jegyzett, a parlament előtt lévő indítvány lényege, hogy ha rendkívüli körülmények állnak be a gyógyszerpiac területén, akkor a kormány indokolt esetben jogosult legfeljebb egy évre befagyasztani a gyógyszerek árát. A Ház az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokról szavaz.

A kormány is támogatja a költségvetési bizottságnak azt az indítványát, hogy a kabinet a gyógyszerpiac átmeneti zavarainak elhárítása vagy a gyógyszerpiac egyensúlyának fenntartása érdekében legfeljebb kilenc hónapra fagyaszthatná be egyes gyógyszerek árát, az eredetileg javasolt egy év helyett.

Az egészségügyi miniszter Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének a vasárnapi kijelentésére reagálva, miszerint a Fidesz parlamenti végszavazást akar a gyógyszerárakról hétfőn, mert úgy véli, hogy a kormány csak a kampány miatt nem mer megállapodni a gyógyszergyártókkal, azt mondta: "a Fidesz most a tőle megszokott arroganciával a saját menetrendjét akarja rákényszeríteni a kormányra, hogy itt a gyógyszerügy kampánytéma legyen."

"Mi nagyon tudatosan néztük meg azt, hogy milyen időzítés szükséges ebben a parlamenti menetrendben, és még a látszatát is el akartuk kerülni annak, hogy bármilyen úton-módon ez a kérdés a kampányba beemelhető legyen" - tette hozzá.

Kökény Mihály hangsúlyozta: "az alkotmányossági követelményeknek megfelelő felhatalmazó rendelkezést akarunk, és (...) emellett és ettől függetlenül is intenzív és megfelelő tárgyalásokon azt akarjuk elérni, hogy a betegek terhei ne emelkedjenek."(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.