BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az USA 2006-ig marad Irakban?

Irak új ideiglenes vezetői beleszólást követelnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában beterjesztett legújabb amerikai-angol határozati javaslat végleges szövegének kialakításába - derült ki a BBC szerint Hosjar Zebari külügyminiszter New York-i nyilatkozataiból, habár az új iraki fődiplomata azt nem mondta meg, hogy milyen változtatásokat tart kívánatosnak. A határozati javaslat szándékosan homályos fogalmazásmódja miatt az egyik fő vitapont továbbra is az, hogy az új iraki kormánynak lesz-e beleszólása az amerikai(ak vezette) fegyveres erők tevékenységébe és - főleg - távozásába.

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki hatóságnak nem lesz vétójoga katonai ügyekben. Ez ellentmond Tony Blair brit kormányfő azon nyilatkozatának, amely szerint új hadművelet csak az iraki kormány hozzájárulásával indítható. Elemzők szerint a külföldi haderő 2006 januárja után távozik az országból, hacsak az akkor hivatalba lépő végleges kormány maradásra nem bírja.

A síita tekintélynek számító Ali Szisztani ajatollah hajlandó támogatni a hét elején kinevezett és június 30-án hivatalba lépő új iraki vezető személyiségeket - Ghazi Javar elnököt és Ijad Allavi kormányfőt -, ha hatékonynak bizonyulnak. A hatékonyság mértékét a szuverenitás visszaszerzésének fokában határozta meg. Az ajatollah nem kevesebbet akar, mint a politikai, gazdasági, katonai és biztonsági szuverenitás helyreállítását, a megszállás nyomainak az eltüntetését.

Jacques Chirac francia elnök mindenekelőtt a katonai szuverenitás helyreállítását sürgette. A kérdést alkalma lesz megvitatni George Bushsal, amikor az amerikai elnök még a héten Párizsba látogat. Moszkva és Peking hasonló értelemben nyilatkozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.