Betartatlan ígéretek, romló versenyképesség

A Medgyessy-kormány vállalkozás- és beruházásbarát gazdaságpolitikát ígért. 2002 júliusában meg is hirdették a Smart Hungary (SH) program tervét, célul tűzve ki, hogy 2003-ban a befektetések aránya eléri a GDP 10 százalékát. Ezért is volt meglepő, hogy augusztus elején a Széchenyi-terv számos pályázatának befogadását és elbírálását forráshiányra hivatkozva befagyasztották.

Az új pályázatok kiírásáig hat hónapot kellett várni, pedig az SH intézkedései sem bizonyultak sikeresnek: a Hyundai már azon az őszön úgy döntött, mégsem Magyarországot választja, s később több autógyártó is hasonlóan cselekedett.

A kormány belépője másutt sem sikerült makulátlanra: első intézkedései közt felrúgta a gyógyszergyártókkal kötött 2000-es megállapodást, ami ismét igazolta a sokszor tapasztalt tételt: Magyarországon az új kormányokat nem igazán köti elődjük ígérete. A felek között elmérgesedett viszony - miközben a kormány eredetileg az állami beavatkozás csökkentését ígérte - 2004-re az árak - utóbb alkotmányellenesnek bizonyult - befagyasztásához vezetett.

Az már aligha lepett meg bárkit is, hogy a kormányprogramban szereplő vezetői stabilitással szemben - akár a közhivataloknál - gyakorlatilag valamennyi állami kézben lévő cég vezetőit lecserélték. A közben erősödő forint jótékonyan hatott ugyan az inflációra, de visszafogta az exportot. Az egyre hangosabban panaszkodó vállalatvezetők nyomásának engedő kormány végül a jegybankon is átverte a forint árfolyamsávjának eltolását, nem hallgatva a lépés szakmai megalapozatlanságát hangoztató szakértőkre. Ettől kezdve a gazdaságirányítás kényszerpályára került, a kapkodásban a gazdasági környezet javítása - a tetteket tekintve - teljesen lekerült az asztalról. Így a régiós versenyképességi lista éléről két év alatt a középmezőny végére csúsztunk le.

A sáveltolás a választások előtt ígért stabilitással szemben komoly árfolyamkockázatban csapódott le a vállalatoknál. A növekvő költségvetési hiány és az import drágulása miatt megugró infláció vesztesége ismét a cégektől az államhoz csoportosított át jövedelmet. A jegybanki kamatemelés ugyan stabilizált, de így a forint ismét megerősödött, miközben a tíz százalék fölé dagadt alapkamat alighanem beruházás-visszafogó hatással is volt.

A 2003 februárjában meghirdetett vállalkozásfejlesztési és beruházásösztönzési pályázatok már a szigorú takarékosság jegyében születtek. A pénzhiányt és a feltételek szigorítását már éppen tudomásul vették a pályázók, amikor a gazdasági tárca meglepetésszerűen meghosszabbította a határidőket, illetve szeptember közepén újabb pályázatokat hirdetett meg, méghozzá összességében hárommilliárdos kerettel.

A munkahelyteremtést inkább csak szavakban támogatták. A rendszer ugyanis nem volt összhangban a versenyképes beruházásokat segítő pályázatokkal, és forráshiány miatt tavaly idő előtt fel is függesztették. Az idén pedig csak február közepétől március 11-ig volt érvényben a konstrukció, miközben a gvop beruházási pályázatok beadási határideje 2004. október 30-a. A támogatási keret is alig kétmilliárd forint volt.

Ugyancsak a szűkös forrásoknak tudható be, hogy a beígért adócsökkentés igencsak felemásra sikerült: nem kis részben a szlovák adóreform nyomán a társasági adó 18-ról 16 százalékra csökkent és az új beruházások is gyorsabban írhatók le (ez csak az adófizetés időbeli átcsoportosítását jelenti), ám bevezették az idén az árbevétel 0,05-0,2 százalékát kitevő, a következő években fokozatosan emelkedő innovációs járulékot, a környezetterhelési díjat és az energiaadót is.

A vevőikkel szemben gyengébb alkupozícióban lévő ágazatokat súlyosan érintette az áfakulcsok emelése és az igencsak felsrófolt regisztrációs adó is. Az emelkedő olajárakkal egyre nőtt az arányosított benzinadó is. A közterhekkel kapcsolatos általános kormányhozzáállást jól mutatja, hogy még a május 18-i törvénymódosítás sem az üzemanyag irreálisra duzzadt adójának csökkentéséről szól, csak annak szerényebb ütemű emelésére ad lehetőséget.

Szintén a forráshiánynak esett áldozatul az építőiparnak lendületet adó lakástámogatási program. Bár akkor azt mondták, az esélyegyenlőség jegyében a felszabaduló összeget bérlakások építésére költik, ez lényegében teljesen leállt.

Tavaly elsődleges vállalattámogatási eszközzé a hitelek váltak, a célcsoport fő problémáját jelentő tőkehiányt megoldására viszont továbbra sincs igazi megoldás. 2003 végére teljessé vált a kkv-k négylépcsős hitelprogramja, s bár a széles lehetőségeket kínáló rendszeren már menet közben is sokat finomítottak, még mindig vannak javítani valók. A nem sokkal az indulását követően módosult Európa-hitel, népszerűvé vált a Széchenyi-kártya, ám a lerontott mikrohitel, valamint a tavaly ősszel indított midihitel korrekcióra vár. Gond az is, hogy csupán hitel(lehetőség) biztosításával nem lehet elérni az EU által is elfogadhatónak ítélt maximális támogatási intenzitást. Enélkül pedig a magyar kkv-k versenyhátránya vélhetőleg nem csökken.

A turizmus valamivel jobban járt. A kormány hivatalba lépését követően a mindenkori minimálbér összegére emelte az üdülési csekk adó- és járulékmentes határát és eltörölte a csekk-kibocsátás felső határát is. Ez a belföldi forgalom érezhető élénküléséhez vezethet, megerősítve a kisebb, a nemzetközi piacon kevéssé jelentős vállalkozásokat. Szintén az első lépések között volt a falusi vendéglátás adómentes értékhatárának megemelése, amely ugyancsak a kisebb cégeknek lehet előnyös.

Van ugyan pályázati rendszer az idegenfogalom támogatására, ám ennek szerény a jelentősége, pénz ugyanis szinte egyáltalán nem jut rá. Ráadásul, az ígéretekkel ellentétesen nem javult, hanem romlott a turisztikai vállalkozások helyzete az áfa ez évi januári megemelésével. A beígért adókedvezménynek nyoma sincs, és számottevő befektetési és hitelgarancia-kedvezményt sem kapott a szakma, amelynek az uniós élelmiszer-egészségügyi előírásrendszer, a HACCP bevezetése és a kötelező standolás (napi italleltár) is komoly terhet jelent.

Másutt sem sikerül idomulni a meghirdetett elvekhez. Bár program szerint megszüntetik az államháztatási törvény kijátszásával vállalt kötelezettségeket, a köztulajdonban lévő Bábolna mégis saját nevében készül a Pick felvásárlására, a MÁV pedig önálló kötvénykibocsátást ígért, ahelyett hogy államosítás és kormányzati hitelfelvétel történne.

Sztrádaépítésben viszont a Medgyessy-kabinet ma is eltökéltnek mutatkozik, bár a megszorítások utolérték ezt a programot is. Igaz, ez nem a beruházás elhalasztásában, hanem a fizetési kondíciók átszabásán látszik.

A Sztráda Express (ki emlékszik már erre a névre?) gyorsan beindult, de komoly szépséghibával. Miközben a kormányprogram közbeszerzéseket ígért, hivatalba lépése után a gazdasági és közlekedési miniszter előzetes ajánlatkérés alapján három sztrádaszakaszra adott volna megbízást. Ezzel ugyan időt, és - mint később kiderült - pénzt nyertek volna, a tárca vezetője a közhangulatra hivatkozva már 2002 júliusának végén megváltoztatta döntését és mégis közbeszerzést írtak ki. Az azóta is sorra megjelenő, a környező országokénál rendre jóval magasabb árakat hozó tenderek ráadásul kartellgyanúsak, a versenyhivatal döntésére azonban még mindig várni kell.

Az építkezések viszont elindultak és kormánypárti politikusok szerint a program teljesülhet. Csakhogy nem tudni, ez mit jelent: a nagy csinnadrattával beharangozott 800 kilométert alighanem ők sem gondolták komolyan, hiszen a kormány tagjai már a hatalomra kerülés után sokszor egyazon nap is egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Csak tavaly februárban ismerték el, hogy 2006-ig előreláthatólag 400 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat tudnak megépíteni és körülbelül ugyanannyin dolgoznak majd. Tegyük viszont hozzá: ha ez teljesül, már az is példa nélküli lesz Magyarországon.

Az építkezések árát a mintegy 30 ezer kilométernyi állami közút fenntartási és felújítási keretének drasztikus lefaragásával fizetjük meg. Így tovább romlik az utak állapota, pedig rendbe tételük később sokkal többe kerül majd. Lassan kérdésessé válik, lesz-e eljutni a szép új sztrádákig.

Sőt, közben az autópályák is fizetősek lettek. Ugyan az ígértnél sokkal lassabban, de az M5-ös sztráda kivásárlását és matricássá tételét is sikerült megoldani. Az alku során azonban minden létező hibát elkövettek (maximális ár és végső határidő publikálása), ami a lehető legdrágább konstrukciót eredményezte.

A környezetvédelemben a hulladékkezelés fejlesztését, illetve a csatornázás és a szennyvíztisztítás arányának növelését, a "szennyező fizet" elv szélesebb körű alkalmazását és a gazdasági szabályozórendszeren belül a környezetvédelmi szempontok érvényesítését ígérte a kormány. Ezt részben sikerült csak teljesíteni: az európai uniós forrásoknak köszönhetően számos szennyvízkezelési és regionális hulladékgazdálkodási program indult, ám az előkészítés elhúzódása miatt az első kézzelfogható eredmények legkorábban csak a következő egy-két évben várhatók.

A zöld államháztartási reform jelszó elsősorban nem eltérő döntési elveket, hanem új adófajtákat jelentett: az idén január 1-jén bevezették a környezetterhelési díjakat és az energiaadót, amelyeket a határértékek alatti károsanyag-kibocsátások után kell fizetni. Az ökoadók bevezetése elsősorban az erőművek, a csatornázási vállalatok, a vegyipar, élelmiszeripar és textilipar költségeit növeli. Emellett komoly feladatot jelent a vállalatoknak az egységes környezethasználati engedélyek bevezetése is, amelyek hiányában az érintettek 2008-tól nem folytathatják tevékenységüket. A beszedett pluszpénzekből finanszírozott környezetvédelmi programoknak ugyanakkor egyelőre kevés nyomát látni.

Ez év januárjától - alighanem szintén bevételgeneráló céllal - korlátozták azt a lehetőséget, hogy a hulladékhasznosítási kötelezettségüknek eleget tevő cégek teljes mentességet szerezhessenek a környezetvédelmi termékdíjak fizetése alól. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium eközben 2005-től a gépjárművek, illetve az elektronikai eszközök után is termékdíjat vetne ki, s a csomagolási termékdíjat is átalakítaná. A zöldtárca a hulladékképződés megelőzésének szándékával a visszaváltható italcsomagolások használatát preferálná, míg az élelmiszeripar attól tart, hogy az erre vonatkozó javaslat elfogadása súlyos versenyképességi problémákat okoz.

A vállalatokat ebben az évben minden bizonnyal legérzékenyebben érintő esemény - az uniós csatlakozás - előkészítése is jócskán hagyott kívánnivalót maga után. A felmérések szerint a kisebb cégek szinte egyáltalán nem készültek fel a belépésre, de késett a joganyag fordítása is. Április közepén a vámhivatal még nem tudta, májustól milyen kulcsok hogyan változnak a belépéssel, a csatlakozás után pedig az informatikai rendszerük hiányosságaira derült fény, nem kis boszszúságot okozva az érintetteknek.

Készülget viszont az új társasági törvény és végre sikerült megkezdeni a szakképzés cégek által évek óta sürgetett reformját, s a friss nyilatkozatok szerint erre pénz is lesz. A felsőoktatásban sokkal aggasztóbb a helyzet: az ígért differenciált bővítés helyett a keretek visszavágásáról, a kollégiumi díjak drasztikus emeléséről és a felvételi keretszámok csökkentéséről hallani.

A kormány a vállalkozások szempontjából lényegében egyetlen vitathatatlanul sikeres lépése az eva bevezetése volt. Mára mintegy 83 ezer egyéni és társas vállalkozás adózik így, ami azt jelenti: nekik legalább a kisebb adminisztráció miatt érdemes volt váltaniuk. Ráadásul az APEH adatai szerint még a beszedett közteher összege sem csökkent.