A nácik elleni második világháborúhoz hasonlította a terrorizmus elleni mostani harcot az amerikai elnök azon az ünnepségen, amelyen a 60 évvel ezelőtti normandiai partraszállásra emlékeztek - tudósít a Magyar Rádió. Az amerikai elnök csütörtökön Európába jön, hogy Franciaországban részt vegyen a partraszállás emlékünnepségein.
A történelem ismét nagy összecsapás tanúja, ámde nem a civilizációk vagy a vallások között, hanem a politikai vízióké. George Bush szavai ezek, aki Colorado Springsben, egy katonai akadémián mondott beszédet. Azon rendezvények egyikén, amelyeket a normandiai partraszállás 60. évfordulója alkalmából tartanak.
Beszédében az amerikai elnök ismét igen erőteljesen megvédte a terrorizmus elleni háborút, és egy érdekes hasonlatot hozott. Eszerint mostani terrorizmus elleni hadjárat a II. világháborúval rokonítható, azzal hasonlítható. Hiszen Bush szerint mindkettő a szabadságért, a zsarnokság ellen folyt, illetve folyik. A katonai akadémián most felavatott fiatal tiszteknek is azt mondta, hogy ők is ugyanolyan harcot folytatnak, mint azok, akik annak idején vereséget mértek a nácikra.
Honnan-e meglepő hasonlat? Amerika a II. világháborúba szintén egy váratlan adta Pearl Harbor miatt kapcsolódott be - mondta Bush elnök. A mostani, a terrorizmus elleni háború is egy váratlan támadás, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt indult meg. Az elnök egyébként változatlanul azt hangoztatta, hogy az al-Kaidát és támogatóit legyőzik. Ennek a harcnak nem lehet más vége, csakis az amerikaiak és szövetségesei győzelme. Illetve szerinte a nagyobb szabadság a Közel-Kelet nemzeteinek.
Az elnök csütörtökön indul Európába. Először Itáliába megy, ahol Vatikánvárosban fogadja őt a Szentatya is. Majd Franciaországba érkezik, ahol Normandiában részt vesz a partraszállás 60. évfordulójának emlékünnepségein. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.