BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dinamikusan bővül a gazdaság

Hatalmas meglepetést okozott az első negyedéves gazdasági teljesítmény, mely a legoptimistább várakozásokat is meghaladta. A GDP 4,2 százalékkal, a beruházások csaknem 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi teljesítményt, mutatva, hogy a magyar gazdaság sikeresen csatlakozott rá a javuló külső konjunktúrára. Az elemzők szerint a szerkezeti javulás miatt az egyensúlyi kilátások is biztatóbbak.

Folytatta gyorsulását a magyar gazdaság, melynek első negyedéves teljesítménye jelentősen meghaladta a várakozásokat. 2004 első három hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbi szintet, az elemzői konszenzus, illetve az előző negyedéves adat egyaránt 3,6 százalék volt. A friss adat - mely három év óta a legmagasabb - azt igazolja, hogy a magyar gazdaság sikeresen csatlakozott rá az élénkülő nyugat-európai konjunktúrára. (A napokban jelent meg az eurózóna első negyedéves GDP-adata is, mely szintén kellemes meglepetést okozott.)

Úgy tűnik, a teljesítményt nem befolyásolják jelentősen a korábbinál szigorúbb fiskális és monetáris kondíciók, és a gazdaság a magas reálkamatok és a lassuló fogyasztás ellenére gyorsul - foglalja össze az adatokat Barcza György, az ING Bank elemzője.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a teljesítménynövekedés az ipar egyes ágazataiban és az építőiparban volt kiugróan magas. Az "egyes ágazatok" alatt feltehetően a villamosgép- és műszergyártás viszi a prímet, mely az év első hónapjaiban kiugró exportteljesítményt produkált, az építőipar jó eredményét pedig nagymértékben befolyásolta, hogy a viszonyítási alapul szolgáló 2003 eleje időjárási okok miatt katasztrofális volt az ágazat számára. Az árutermelő ágazatok bruttó hozzáadott értéke 7,2 százalékkal, a szolgáltatásoké 3,2-del emelkedett.

Nem csupán a gyorsulás, hanem a mögötte sejthető szerkezeti javulás is örvendetes - hívja fel a figyelmet Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő vezető elemzője. A kiskereskedelmi forgalom stagnálása a lakossági fogyasztás dinamikájának mérséklődésére utal, miközben a beruházások száguldanak. (Részletes adatok a jövő héten jelennek meg.)

A növekedéshez jelentősen hozzájárult a beruházások már említett élénkülése, mely még nagyobb meglepetést okozott, mint a teljes GDP-adat. Az előző negyedévhez képest 4,6 százalékkal bővült az állóeszköz-felhalmozás, így az egyéves növekedési ütem 1998 óta nem látott mértékű, csaknem 20 százalékos. A magas számot itt is nagy részben magyarázza a múlt év eleji rossz időjárás, de a gépberuházások harmadik negyedéve tartó két számjegyű bővülése tartós kapacitásbővítésről árulkodik. Ez magyarázatot adhat a külső egyensúlyi pozíció javuló trendjének év eleji kisebb megtorpanására - mondja Duronelly, aki úgy véli, Magyarországon jelenleg a "j-görbe hatás" figyelhető meg, vagyis a javuló trendet egy átmeneti romlás előzi meg, a vállalati szektor felhalmozó tevékenysége miatt. A szakember hozzáteszi, amennyiben az államháztartás területén is javulást láthatnánk, az egyensúlyi folyamatok tekintetében nem lenne okunk panaszra. Barcza György szerint a mostani növekedési számok a költségvetésre is kedvezően hatnak majd. Az elemző szerint a vártnál magasabb növekedés többletbevételt generál majd, ami 0,4 százalékponttal csökkentheti a büdzsé GDP-arányos hiányát. Ha a 4,8 százalékos hiány-előrejelzés helytálló, a költségvetésnek a korábban jelzettnél jóval kisebb megszorítás is elég lehet, hogy teljesüljön a 4,6 százalékos cél. Igaz, Barcza jelentősen, 0,8 százalékponttal emelte GDP-bővülésre vonatkozó prognózisát. A 4,3 százalékos növekedési ütem az utóbbi négy év legjobb eredménye lenne. Jóval óvatosabb Kovács György, a Budapest Economist elemzője. Véleménye szerint a kieső lakossági fogyasztás hatása igazán csak a második fél évben látszik majd, így éven belül kissé csökkenő tendenciát mutat a GDP-növekedés, éves átlagban 3,5-3,6 százalékos bővüléssel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.