BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elbizonytalanodó kistérségi társulások

A közös feladatellátást fontolgató önkormányzatokat elbizonytalanítja az a tény, hogy a köztársasági elnök előzetes alkotmányossági vizsgálatot kért a települések többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény ügyében az Alkotmánybíróságtól - mondta a Világgazdaságnak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Dióssy László kifejtette: a TÖOSZ már a törvény elfogadása előtt jelezte jogi aggályait. Az érdekképviselet úgy látta, hogy a törvényi szabályozás, illetve az ösztönző pályázati rendszer között nincs teljes összhang. A törvény elfogadása után a racionálisabb gazdálkodás érdekében társulásra biztatták tagjaikat, de most ez a folyamat megtorpan.

A május 10-én elfogadott törvény lehetőséget ad a települési önkormányzatoknak, hogy különböző feladatok közös ellátása érdekében többcélú kistérségi társulást alakítsanak. A törvény szerint kormányrendelet állapítja meg, hogy mely települések alkothatnak társulást, hogyan lehet ebből kiválni, illetve milyen esetekben kell a társulást létrehozó megállapodást módosítani. Ez a kormányrendelet már tavaly decemberben, tehát a törvény elfogadása előtt fél évvel megjelent. Mádl Ferenc köztársasági elnök álláspontja szerint a kistérségi társulásokkal kapcsolatban a kormányrendeletben szabályozott kérdések közvetlenül érintik a települési önkormányzatok alapjogait, korlátozzák társulási jogukat, s ilyen kérdésekben az alkotmány nem teszi lehetővé az Országgyűlés számára, hogy a döntés jogát átruházza a kormányra. Ezért kéri a törvény aláírása előtt a köztársasági elnök az Alkotmánybíróságot, hogy a jogszabály rendelkezéseit alkotmányossági szempontból véleményezze.

A kormányrendelet szerint egyébként a társult települések június 30-ig pályázhatnak arra a hétmilliárd forintos keretre, amelyet az idén fordít a központi költségvetés a többcélú kistérségi társulások támogatására. Az eredeti határidő május 31-e lett volna, de ezt meghosszabbították, hogy az önkormányza-

toknak legyen idejük felkészülni. Dióssy László rámutatott: a közigazgatási hivatalok épp a napokban hívták volna össze a települések vezetőit, hogy a törvénnyel kapcsolatban felmerülő kérdésekre választ adjanak. Az önkormányzatok számára a köztársasági elnök döntése után még fontosabbá vált, hogy a Belügyminisztérium segítsen a helyzet tisztázásában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.