BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három befutót jósolnak a közvélemény-kutató cégek

Három befutót és a bal- és jobboldali pártok közötti "döntetlen körüli eredményt" jósolnak Magyarországon a június 13-i európai uniós választáson a nagyobb közvélemény-kutató cégek.

A Magyar Gallup Intézet, a Tárki és a Medián egyaránt a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ európai parlamenti bejutását valószínűsíti utolsó, májusi felmérésében.

A három nagy közvélemény-kutató cég utoljára pénteken teheti közzé az EP-választással kapcsolatban mért kutatási eredményeit. A jogszabályok értelmében ugyanis a szavazást megelőző nyolcadik naptól nem szabad az adatokat nyilvánosságra hozni.

A Tárki tíz nappal a választás előtt készített előrejelzésében "döntetlen körüli eredményt" valószínűsít a kormánypártok és az ellenzéki pártok között.

"A két nagy párt legalább tíz-tíz mandátumhoz jut, és az SZDSZ is biztos résztvevőnek tűnik"- áll a kutató cég MTI-nek küldött ismertető anyagában, s még azt írja: "az MDF is a mandátumszerzés közelében van".

A Tárki úgy ítéli meg, hogy a fennmaradó mandátumok eloszlása a részvételi aránytól, valamint a pártok mozgósítási eredményétől függhet. A cég szerint az alacsony részvétel az MSZP-nek, a nagyobb a Fidesznek hozhat újabb mandátumot.

A Medián két héttel a voksolás előtt a HVG megbízásából készített felmérést, e szerint is három parlamenti párt küldhet képviselőket az EP-be: a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ, de az erőviszonyok kiegyenlítettek lesznek a két politikai oldal között.

A közvélemény-kutató cég a legnagyobb ellenzéki pártnak 12, a nagyobbik kormánypártnak tíz, míg a kormánykoalíció kisebbik pártjának két mandátumot jósol.

A Medián értékelése szerint az MDF-nek is lehet reménye a bejutásra, de ebben az esetben mandátumot a baloldaltól, az MSZP-től venne el, és így a jobboldali pártok küldhetnének több képviselőt Strasbourgba.

A Magyar Gallup Intézet a választás előtt 3-4 héttel készített kutatása ugyancsak a Fidesznek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek jósol EP-mandátumot.

"Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti választást, a Fidesz 12, az MSZP 11, az SZDSZ 1 mandátumra számíthatna" - áll a közvélemény-kutató cég internetes oldalán közzétett felmérés elemzésében.

A Gallup felméréséből azt a következtetést vonja le, hogy az említett időszakban az MDF vezette listára a választókorú népesség "szűk 3 százaléka" szavazott volna.

A közvélemény-kutatók június 13-án a szavazókörök este 7 órai bezárását követően már nyilvánosságra hozhatják az előző 8 napban mért, vagy közvetlenül a voksolás után felvett "exit poll" előrejelzéseiket, de az MTI által megkérdezett cégek egyike sem kapott egyelőre erre az időszakra szóló megbízást.

Az Országos Választási Bizottság a választás eredményét csak este 10 óra után hirdetheti ki, mert meg kell várni, hogy az unió valamennyi tagállamában véget érjen a voksolás. Utoljára a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken zárnak be a szavazókörök, este 10 órakor.(MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.