Az EU-tagok közül csak a parányi Luxemburg egy főre jutó GDP-je haladja meg az Egyesült Államokét - állapítja meg öszszehasonlító elemzésében a Timbro stockholmi kutatóintézet. Az unió régi tagjainak átlagos GDP-je a legszegényebb amerikai szövetségi államok szintjén van, ha pedig a kibővült EU-val számolunk, kiderül, hogy kivétel nélkül mind az ötven szövetségi állam megelőzi az EU25-ök átlagát.
Az okok között a szabadpiacot hirdető svéd intézet első helyen a magas európai adókat és általában véve a kiterjedt állami szférát említi, amely szerinte - az újraelosztási mechanizmusok egyébként kétségtelenül meglévő jólétnövelő hatásai ellenére - távolról sem termel annyi GDP-t, mint amennyit elvon a magánszférától. A második számú ok a Timbro szerint az, hogy az amerikaiak többet dolgoznak, nemcsak az egy fő által évente teljesített munkaórák számát illetően, hanem abban az értelemben is, hogy magasabb a foglalkoztatottak aránya az USA-ban, mint az EU-ban.
A harmadik ok a magasabb amerikai termelékenység. Ez egyrészt a csúcstechnológia szélesebb körű elterjedtségének tulajdonítható, de részben annak is a következménye, hogy az európaiak sokkal többet dolgoznak odahaza, szabad idejükben, a háztartásban, mint az amerikaiak. Az óceán túlpartján sok olyan szolgáltatást vásárolnak meg, amit az öreg kontinensen maguk végeznek az emberek. Kissé leegyszerűsítve: az európaiak inkább otthon dolgoznak, az amerikaiak inkább a munkahelyükön, ami persze hatékonyabb - jegyzi meg a Timbro.
Mindennek az életszínvonalban is megnyilvánulnak a következményei a svéd kutatók szerint. Az átlagos európai lakásban egy bennlakóra 36,8 négyzetméter lakótér jut, az USA-ban 67,1. Amerikában a háztartások 53 százalékában van mosogatógép, az EU-ban e téren legjobban álló Dániában 36 százalékos ez az arány. A szárítógépek tekintetében még élesebb a kontraszt: míg az óceán túloldalán a penetráció 82 százalékos, addig az öreg kontinensen e téren vezető Belgiumban 39 százalékos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.