Hidak hiányoznak a régiókból

Fővárosi túlsúly jellemzi a nemzeti innovációs rendszert, amin a vidéki egyetemi központok sem tudnak változtatni. A régiók innovációs és kutatási kapacitásai közötti jelentős eltéréseket a befektetések egyenlőtlen szóródása és az egyetemi városok eltérő lehetőségei okozzák.

Az ország északnyugati része sikerrel vonzotta a működő tőkét, és az importált technológiák révén innovációs helyzete jónak mondható, a k+f kapacitások gyengesége miatt mégis kevés a saját kutatásra épülő innováció - állapítja meg A regionális innovációs rendszer kialakítása című tanulmány. A főváros, valamint az alacsony innovációs kapacitású keleti országrész nagyobb egyetemi városai jelentős kutatóközpontokkal rendelkeznek, de ezek - a fővárost kivéve - még nem váltak a régiók igazi innovációs központjává. A kutatók számának területi megoszlása is rámutat Budapestnek a kutatás-fejlesztésben és innovációban betöltött központi szerepére: teljes időre átszámítva a kutatók és fejlesztők 61,8 százaléka Budapesten dolgozik.

Mindez kedvezőtlenül hat a nemzetgazdaság versenyképességére. A kutató-fejlesztő intézményeket, valamint a vállalatokat országosan, regionálisan és helyben összekapcsoló, az együttműködés szervezeti kereteit megteremtő intézményi, hálózati struktúrák (innovációs centrumok, technológiai transzferközpontok, technológiai inkubátorházak) teljesen hiányoznak vagy gyengén fejlettek. Alig létezik szakembercsere a költségvetési kutatóhelyek és a vállalatok között, és a sikeres kutatói (egyetemi vagy akadémiai) karriernek nem feltétele, hogy valaki élete során akár egy napot is dolgozzon vállalatnál. A versenyképességet alapvetően meghatározó kis- és középvállalkozások innovációs képessége az elmaradott régiókban különösen gyenge.

A k+f ráfordítások területi eloszlása rendkívül egyenlőtlen (lásd a grafikont). Bár az utóbbi években megjelentek a csak kooperációban végezhető nemzeti kutatási és fejlesztési programok, valamint a kooperációs kutatóközpontok, s a támogatási rendszer is egyre nagyobb súlyt helyez az együttműködésben végrehajtott kutatások támogatására, nem jelent meg kellő súllyal a regionalitás szempontja a k+f támogatási rendszerben.

A Budapest-centrikusság egyrészt a régiók versenyképességének leszakadását jelenti, másrészt nehezíti a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését.

A gazdasági fejlődés GDP-vel mért eredményei elsősorban nem a hozzáadott értéken alapuló innovációs eredményeknek, hanem a külföldi befektetések rövid távú konjunkturális hatásainak köszönhetők. Ezt példázza, hogy a külföldi befektetések kedvelt dunántúli régióinak kutatás-fejlesztési, innovációs teljesítménye lényegesen elmarad például a dél-alfölditől.

Az innovációs vállalkozásfejlesztő szervezetek, hídképző intézmények hiánya elsősorban a régiókban érezteti hatását. A jelentősebb kutatóhelyek tudományos eredményei nem tudnak a régióban termék- és szolgáltatásinnovációkban megjelenni. Nem alakultak ki a kutatóhelyeket és a régió vállalkozásait öszszekapcsoló hálózatok, regionális fürtösödések, azaz klaszterek sem. A regionális gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, a régiók versenyképességét meghatározó kis- és középvállalatok innovációs képessége különösen gyenge. Kevés az új, technológiaintenzív vállalkozás, igen kevés spin-off jellegű vállalkozás alapul az egyetemek, a kutatóintézetek eredményein.

A regionális innováció azonban az utóbbi néhány évben mérsékelten, de erősödik, főként az uniós támogatások következtében.

A cél egyértelmű:

- kiegyensúlyozottabb térbeli szerkezet kialakítása,

- az innováció terjedésének elősegítése,

- a különböző természeti és földrajzi adottságú térségekben az erőforrások fenntartható hasznosítását biztosító fejlesztéspolitika kialakítása,

- az ország térségeinek bekapcsolása Európa térszerkezetébe.

A hazai területfejlesztési politika hosszú távú stratégiai céljait és irányelveit a területfejlesztésről és -rendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben előírtak alapján az Országos területfejlesztési koncepció határozza meg. (VG)