BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitel helyett tanácsok

A korábbihoz képest elenyésző összegű hitelt helyez kilátásba Szlovákia számára a Világbank új középtávú országstratégiája. A nemzetközi szervezet úgy látja: már nem kölcsönre, hanem elsősorban tanácsokra van szükség a szlovák gazdaság fejlődéséhez.

A Világbank igazgatótanácsa által a napokban megvitatott országstratégia 2005-2007 között mindössze 17 millió dollárnyi hitelkeretet helyez kilátásba Szlovákia számára, ami morzsája a 2001-2003 között biztosított (igaz, csak részben igénybe vett) 415 milliónak. Robert Grawe, a nemzetközi pénzügyi intézmény Szlovákiáért felelős igazgatója szerint az ország az elmúlt években látványos gazdasági fejlődést mutatott fel, és ennek a Világbankkal való kapcsolatokban is tükröződniük kell. A hitelezés kvázi leállítása után a szervezet technikai segítséget kíván biztosítani Pozsonynak az államháztartás kezelése, a strukturális reformok továbbvitele és a társadalomfejlődés (például az oktatási rendszer reformja) terén.

A Szlovákia által bejárt út tipikusnak tekinthető a térségben. A Világbank aktuális, 2003-2005 közöttre vonatkozó programja Magyarország esetében is a tanácsadói tevékenységre összpontosít: a kiemelt szektorok között a regionális fejlesztés, az energetika, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az egészségügy reformja és a környezetvédelem szerepel. Csehország már a kilencvenes évek óta nem tart igényt jelentősebb világbanki kölcsönökre, Szlovénia pedig az idén márciusban nemcsak a pénzügyi, hanem a technikai segítségre szoruló világbanki tagországok köréből is kikerült.

A Világbank által is kiemelten kezelt fiskális politika terén egyébként igen biztatóak a legfrissebb szlovák mutatók. Május végén a CTK jelentése szerint 2,27 milliárd koronára rúgott a büdzsé hiánya. Ez ugyan jóval több a tavaly ilyenkor mért 30 milliónál, ám a 2004 egészére várt 78,5 milliárdos értékhez képest nem rossz eredmény. A jelek szerint tehát tartható Pozsonynak az a terve, miszerint a tavalyi ötről a GDP 3,9 százalékára szorítja le az idén a deficit mértékét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.