A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) aggályosnak tartja az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeit szabályozó tavaly nyári FVM- ESZCSM rendeletet. Antalffy Gábor ügyvezető elnök lapunknak elmondta: a Kisosz szakmai fóruma kifogásolja, hogy miközben május 1-jétől kötelezővé vált a bolti kiskereskedelemben a HACCP rendszer bevezetése, megindultak azok az ellenőrzések, amelyek a rendelet mellékletében szereplő egyéb feltételeket vizsgálják a vállalkozásoknál. Így a raktárhelyiségek számát, a hideg-meleg vizes blokkok minden külön célra történt kialakítását, a gazdasági bejárat kérdését, a tisztítószerekre vonatkozó elkülönített helyiséget, a bevásárlókosarak tisztítási lehetőségeit, az elkülönült hűtőterek meglétét a húskészítmények, tejtermékek, hidegkonyhai készítmények és cukrászati termékek tárolására, és a hasonló jellegű, már tavaly október 31-én hatályba lépett műszaki-technológiai követelmények teljesülését. Pedig ezek a boltok eddig megfeleltek a szakhatósági előírásoknak, és érvényes működési engedélyük van. Az érdekképviselet szakértői sajnálattal vették tudomásul, a szaktárcánál lezajlott egyeztetésen a jogalkotó nem tartotta szükségesnek a rendelet módosítását, a Kisosz által felvetett rengeteg teljesíthetetlen előírás, jogértelmezési probléma és az elfogadhatatlan visszamenőleges hatály ellenére sem.
A Kisosz szerint ellentétes képet mutat a szaktárcával és az ellenőrző hatóságok vezetőivel egyeztetett jogértelmezés a konkrét napi ellenőrzés során folytatott gyakorlattal. Ugyanis a több megyében megindult ellenőrzési hullám alkalmával a hatóságok kifejezetten az említett rendelet mellékleteiben meghatározott olyan műszaki-technológiai feltételek meglétét is vizsgálják, amelyeket a jogszabály szerint nem lehetne megkövetelni. Az ellenőrzés eredményeiről pedig egyoldalú megállapításaikat tartalmazó jegyzőkönyveket íratnak alá a boltosokkal, amelyekben hét-nyolc napos határidőt adnak arra, hogy részletes intézkedési tervet nyújtsanak be az átalakításról. Így például több esetben olyan kötelezettséget írnak elő, mint a gazdasági bejárat nyitásának elrendelésére, amelyeknél a jogalkotó is egyértelműen rögzítette az egyeztetések során, hogy nem a meglévő boltokra, hanem csak az új kereskedelmi egységekre és átalakítások esetére lenne kötelező. Az ellenőrzött boltosoknak nem a HACCP rendszer bevezetése, hanem az intézkedési terv és a műszaki átalakítások jelentik most már a napi problémát. Ráadásul nincs válasz az olyan, alkalmazottakat érintő kérdésekre, hogy tényleg kell-e külön-külön dolgozó a csomagolt és csomagolatlan élelmiszerekhez, valamint a zöldség-gyümölcs termékekhez, amelybe a tojás is beletartozik. Az árubeszerzést is végző tulajdonossal és egy eladóval működő boltok számára ez megvalósíthatatlan.
Ez alátámasztja a Kisosz aggályait a rendelet visszamenőleges hatályával kapcsolatban - mondta Antalffy-, mert sérül a vállalkozók jóhiszeműen szerzett joga az ellenőrzések helytelen jogalkalmazó gyakorlata miatt. Ezért is szükségesnek tartják a rendelet műszakilag teljesíthetetlen feltételek miatti módosítását, s a kiskereskedelmi boltok bezárását eredményező ellenőrzési hullám megakadályozását. Az eddigi tapasztalatok szükségessé teszik, hogy a Kisosz felvállalja valamennyi ellenőrzéssel érintett bolti kiskereskedő képviseletét egyedi ügyekben, segítsen az intézkedési tervek elkészítésében és a jogszabállyal ellentétes előírások megkifogásolásában. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.