BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel a döntetlenhez

A jobb- és a baloldal hasonló eredményt érhet el az európai parlamenti választásokon - összegezhetők a közvélemény-kutató cégek várakozásai. A Tárkinál a nagyobb kormánypárt alacsony részvétel esetén egymaga legyőzheti fő ellenfelét, a Gallupnál viszont a Fidesz 13 helyet is megszerezhet.

Döntetlenhez közeli eredmény születhet a június 13-ai európai parlamenti választásokon - derül ki a nagyobb intézetek felméréseiből. A cégek prognózisai a tekintetben is egybevágnak, hogy mindegyikük három párt mandátumszerzését valószínűsíti. Eszerint a Fidesz és az MSZP foglalhatja el a magyar EP-helyek zömét, s a két nagyon kívül az SZDSZ lépheti még át az ötszázalékos küszöböt, az MDF azonban várhatóan kudarcot vall. Minden intézet alacsony részvételt vár: a szavazni készülő polgárok aránya nem éri el az ötven százalékot. Közvélemény-kutatási eredményeket a vonatkozó jogszabályok szerint utoljára ma lehet közzétenni.

A Medián mandátumbecslése - amelyet a HVG legfrissebb száma közöl - a szabad demokraták viszonylagos előretörését prognosztizálja. Az intézet kilencszázalékos népszerűséget mért a kisebbik kormánypárt esetében, amely két mandátum megszerzéséhez is elegendő lehet. Az MDF négy százalékon áll, ez kevés a sikerhez. A Mediánnál változatlanul jelentős előnnyel vezet a Fidesz - a biztos szavazó pártválasztók körében 47 százalék támogatja, szemben az MSZP 37 százalékos eredményével -, ám ez mindössze kétmandátumnyi különbséget jelent a javára. A Fidesz tehát 12, az MSZP 10 képviselőt juttathat az Európai Parlamentbe.

A Tárki-Századvég felmérése a fentiekkel ellentétben azt mutatja, hogy a választások közeledtével elfogyott a legnagyobb ellenzéki párt előnye. Május végén az összes megkérdezett körében az MSZP támogatottsága 27, a Fideszé 28 százalék volt, ami az egy hónappal korábbi 9 százalékos különbséghez képest jelentős változás. Az intézet elemzői szerint a 24 mandátumból 21 sorsát lehet nagy biztonsággal megjósolni. A két nagy legalább 10-10 helyhez jut, s az SZDSZ is biztos résztvevőnek tűnik. Valószínű, hogy a szabad demokraták még egy mandátumot besöpörnek, és az MDF sem esélytelen (sikere esetén az SZDSZ nem "duplázna"). Az, hogy a fennmaradó két mandátumot ki szerzi meg, részben a részvételi aránytól, részben attól függ, melyik párt tudja jobban mozgósítani szavazóit. Alacsony választói aktivitásnál az MSZP 12-10-re győzhet, 50 százalék fölött a Fidesz arathat diadalt.

A Gallup május közepén végzett felmerése még azt feltételezte: a Fidesz 12, az MSZP 11, az SZDSZ 1 helyhez juthat. Az intézet legújabb vizsgálata viszont a legnagyobb ellenzéki párt előretörését rögzíti. Eszerint a Fidesz támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében ötven százalék, ami 13 mandátum megszerzéséhez is elegendő lehet.

A Szonda Ipsos májusban 49-39 százalékos előnyt mért a Fidesz javára, ám a cég szerint ez a hazai parlamenti választásokra vonatkozik, s az EP-voksolásnál kisebb a Fidesz fölénye, s jobb teljesítmény nyújthat az SZDSZ és az MDF.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.