BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leállt a brit légiirányítás, órákat késnek a Malév járatai

A Malév Dublinból és London-Heathrow-ról induló járatai várhatóan két-három órát késnek, a reggel Budapestről London-Stanstedre induló járat megkapta a leszállási engedélyt, de még nem érkezett meg - közölte Imre Zita, a Malév kommunikációs csoportvezetője.

Nagy-Britannában megbénult a légiközlekedés csütörtök reggel a számítógépes légiirányító rendszer központjának meghibásodása miatt. A swanwicki országos légiirányítási központban közép-európai idő szerint 8.00 órakor omlott össze a számítógépes rendszer. Több repülőtéren felfüggesztették a belföldi és nemzetközi járatokat indítását és fogadását, leállították az összes járatot a londoni Heathrow nemzetközi repülőtéren is.

A rendszert a reggeli órákban teljesen helyreállították a NATS, a brit Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat szóvivőjének közlése szerint. A szóvivő nem közölt adatot arról, hogy hány járatot érintett a leállás, illetve, hogy mekkora késések adódnak a hiba nyomán.

A Malév 9.55 órakor Budapestről Londonba induló járata időben felszáll, és a reggel Dunblinból és Londonból Budapestre induló járatok pedig már a felszállásra várnak - közölte Imre Zita.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.