BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar siker Brüsszelben

A székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft. nyerte el az Európai Környezetvédelmi Díjat a környezeti menedzsment kategóriában, amelyet a vállalat képviselője Margot Wallströmtől, az EU környezetvédelmi biztosától vehetett át. A díjat kétévente osztják ki négy osztályban: a környezeti menedzsment, a termékek, a vállalati eljárások, valamint az úgynevezett harmadik ország projektek kategóriában. A négy díjra az EU-tagállamok összesen háromszáz vállalatot jelöltek. Magyarországon tavaly hirdették meg először a díjakat, amelyre összesen száz hazai cég nyújtott be pályázatot. Közülük az idén február végén nyolc céget részesítettek elismerésben és terjesztették pályázati anyagukat a brüsszeli zsűri elé.

A Toyota konszernhez tartozó, autóipari beszállítóként ismert Denso Kft. az EcoVision elnevezésű programjának végrehajtásáért kapta meg az európai elismerést. Ennek révén a cégnél 30 százalékkal csökkent a csomagolóanyag-felhasználás, 35 százalékkal visszaesett a szén-dioxid-kibocsátás, és 40 százalékkal csökkent a vízfelhasználás. A japán tulajdonban lévő cég 1997-ben indította el dízelbefecskendező berendezéseket gyártó üzemét Székesfehérváron. A japán Densónál tavaly szeptemberben azt közölték, hogy új fejlesztéseikkel és felvásárlásaikkal a tíz legnagyobb autóipari beszállító cég közé akarják felküzdeni magukat, s ennek érdekében elsősorban az európai piacon bővítik tevékenységüket, a termékpalettában pedig a benzinmotorok vezérlőelektronikájára, a klímaberendezésekre és a navigációs berendezésekre helyezik a hangsúlyt. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.