Nem tartalmaz bírságösszeget a tavaly kirobbant autópályakartell-ügyre vonatkozó úgynevezett előzetes vizsgálati jelentés, amely már az érintett cégek birtokában van - tudta meg a Világgazdaság. Ez azért figyelemre méltó, mert a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa által a közeljövőben tárgyalandó, nagy horderejű esettel kapcsolatban a milliárdos nagyságrendű bírságolás lehetősége is napvilágot látott. A bírságra vonatkozó terv hiánya kétségkívül sejtetheti a vizsgált cégek makulátlanságát, de nem feltétlenül. A jelentés tartalmazhatja azt is, hogy egyáltalán nem volt alaptalan az árkartellel kapcsolatos gyanú, a jogsértés fennáll, amelynek súlyához igazodóan akár kiemelkedően magas büntetést mérhet az érdekeltekre a versenytanács.
Több mint egy éve indult versenyfelügyeleti eljárás az M3-as és az M7-es autópálya építkezéseiben részt vevő cégekkel szemben. Mint arról lapunkban is hírt adtunk, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a 2002 végén lezárult közbeszerzési pályázaton a sztrádaépítők egyeztették árajánlataikat. Alig több mint egy éve, hogy a hivatal kartellcsoportja meglepte akciójával az érintett cégeket, lefoglalván tőlük megannyi fontos dokumentumot. Az eset bonyolultságát jelzi, hogy a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlatilag kihasználja a kartellügyek lezárására előírt maximális határidőt: az eredeti 180 napra a vizsgálati majd a versenytanácsi szakban megengedett további 180-180 napos meghosszabbítást.
A versenytanácsot egyébként sem az ügy érdemére, sem a bírságra vonatkozóan nem köti a vizsgálói indítvány. Attól eltérő álláspontra is helyezkedhet. A vizsgálati jelentés - amit a cégek tájékoztatásképpen megkapnak, hogy felkészülhessenek a tárgyalásra, illetve magatartásuk következményeire - rendszerint jelzi a kiszabandó bírság összegét is, jóllehet ezt a törvény nem írja elő kifejezetten. Csupán annyit kíván meg, hogy a jelentés az eljárás további menetére tartalmazzon javaslatot.
Az Európai Bizottság gyakorlata, hogy a kifogásközlő nyilatkozatában nem szerepel a bírság összege. Csak olykor, fontosabb esetekben - mint legutóbb a Microsoft-ügyben - fordul elő, hogy kiszivárog, milyen nagyságrendű bírság várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.