BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajfolt az orosz gazdaságon

Évtizednyi posztszovjet káosz után a Kreml ismét rá akarja tenni a kezét az ország természeti erőforrásaira - idéz elemzőket a Financial Times, amely azt érzékelteti, hogy ez a törekvés állhat a Jukosz-ügy mögött. A tavaly még legnagyobb orosz olajcég volt elnöke és fő tulajdonosa, a hét hónapja letartóztatásban lévő Mihail Hodorkovszkij ügyében ma kezdődik az adócsalás vádjával indított per, ami akár a cég csődbe menetelének kimondását is magával hozhatja. Ezt a távlatot erősíti, hogy az illetékes moszkvai bíróság hétfőn nyilvánította érvénytelenné azokat az "új" Jukosz-részvényeket, amelyekkel a vállalat tavaly megvette az ugyancsak "olajos" Szibnyeftyet; a döntés a vételt is érvénytelenítette.

A nem kitermelői szektorban az állam boldogan engedi a szabad piac növekedését serkentő és diverzifikáló hatásának érvényesülését, szívesen látja a külföldi befektetőket, akik pénzt, technológiát és hatékonyságot visznek az orosz iparba - mondja Roland Nash, a moszkvai Renaissance Capital befektetési bank kutatási csoportjának vezetője. Egyértelmű azonban szerinte, hogy Vlagyimir Putyin elnök biztosítani akarja az állam számára a végső szót a természeti kincsek szektorában. Múlt heti országértékelő jelentésében Putyin fölvetette a kőolaj csővezeték-hálózatok - következésképpen a kitermelés és a készletek - fölötti állami ellenőrzést. Ugyanez vonatkozik a földgázra, amely viszont a kőolajjal szemben, a Gazprom révén, állami ellenőrzés alatt áll.

Az állami megrendszabályozás eszköze az "adófegyelem". A Lukoil például adóoptimalizálási megállapodást kötött kazahsztáni leányvállalata számára az orosz adóellenőrökkel, s megígérte, hogy semmilyen körülmények között sem fog eltérni a 24 százalékos vállalati adótól. Hasonló megállapodást kötöttek az olajban érdekelt külföldi társaságok is, így a nemrég alakult brit érdekeltségű TNK-BP. Az állam, az ellenőrzés helyreállítására törekedve, a jövőben csak kisebbségi külföldi tőkerészesedést fogad, és visszatér a vegyesvállalati formákhoz - jósolja a Financial Times.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.