Azt szeretnénk, ha gazdasági kapcsolataink szintje elérné a politikaiakét - summázta e héten esedékes moszkvai látogatása első számú célját Vojiszlav Kostunica. Mint az Itar-TASZSZ-nak adott nyilatkozatából kiderül, főként a szerbiai privatizációban való részvételre kívánja buzdítani az orosz beruházókat a szerb kormányfő, aki most első ízben látogat ilyen minőségében Oroszországba. Politikai téren Kostunica többek között a Belgrád által előterjesztett, a szerb kisebbségnek autonómiát biztosító koszovói rendezési tervhez igyekszik megszerezni Vlagyimir Putyin támogatását.
Moszkva a kulcsa annak a szerb tervnek is, amelynek értelmében földgázvezeték épülne az orosz energiahordozó Szerbiába - majd lehetőleg tovább, Nyugat-Európába - történő szállítása céljából. A beruházásról Vuk Draskovics külügyminiszter és bolgár kollégája, Solomon Pasi hét végén lezajlott találkozóján is szó esett, ugyanis a gázvezeték bolgár területen haladna keresztül. A külügyminiszterek több más közös infrastrukturális projektről, így a Szófia-Nis autópályáról és a Belgrád-Szófia vasútvonalról is egyeztettek - jelenti a BBC. A két szomszédos ország együttműködésének légkörét jól érzékelteti a bolgár külügyminiszter azon kijelentése, miszerint a stratégiai cél a köztük lévő határ megszüntetése.
Részben a gazdasági együttműködés feltételeinek a megteremtése mozgatja a Horvátországhoz való közeledést is. A nemrég még háborús ellenfélnek számító nyugati szomszéd külügyminisztere, Miomir Zuzul a múlt héten Belgrádba látogatott, ahol Vuk Draskovicstól Vojiszlav Kostunicáig több vezető politikussal tárgyalt. A megbeszélések napirendjét elsősorban a bebörtönzött vagy eltűnt horvátok ügyének rendezése, illetve a határok és a kisebbségek problémái határozták meg, ám a kőolajszállításokról ugyancsak szó esett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.