Pénzforgalom az Európai Unióban

Mára gőzerővel folyik a páneurópai eurófizetési mechanizmusok kialakítása, az egységes európai fizetési térség megteremtése. A fejlődés központja az euróövezet, azonban az eurófizetési forgalom fejlesztésében a belső piachoz tartozó valamennyi ország, így az EFTA tagállamai is részt vesznek. Az euróövezet a világ egyetlen olyan jelentős valutaövezete, amelynek fizetési rendszereiben más országok egész bankrendszerei részt vesznek.





>> Irányelvek az országok közötti átutalásokról



A fizetési forgalom fejlődését szolgáló első jogszabály az Európai Parlament és az Európa Tanács tagországok közötti átutalásokról szóló, 97/5/EK irányelve, amelynek fő célja, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások gyorsan, megbízhatóan és előre megismert díj ellenében utalhassanak át összegeket a közösség egyik országából a másikba.

Az irányelv a legfeljebb 50 ezer euró összegű, külföldre, az Európai Gazdasági Térség (EGT) bármely tagországába irányuló banki átutalásra és készpénzátutalásra mond ki szabályokat, feltéve, ha a tranzakciók ezen országok valamelyikének a pénznemében történnek. Ha a pénzügyi művelet USA-dollárban vagy svájci frankban teljesül, az irányelv előírásait nem kell alkalmazni.

Az irányelv meghatározza azt a minimális időtartamot is, amikor a fizetési megbízásnak teljesülnie kell. Az időtartam legfeljebb hat nap lehet, amelyből öt napot az átutalási megbízás elfogadásától a kedvezményezettel kapcsolatban álló számlavezető intézetig, illetve kifizetőig történő eljuttatása tehet ki, egy napot pedig a jogosult részére történő rendelkezésre bocsátására (számlajóváírás vagy kifizetés) biztosítanak.

Az átutalást teljesítő intézményt az ügyfelekkel szemben előzetes, valamint a művelet lebonyolítását követően utólagos tájékoztatási kötelezettség terheli.

Ha az átutalás nem teljesül, az átutalásban részt vevő intézmények (a megbízó hitelintézete vagy e hitelintézet által igénybe vett közvetítő intézmény, vagy a jogosult által igénybe vett intézmény vagy az általa megbízott közvetítő intézmény) - az, amelyik felelős a teljesítés meghiúsulásáért - ügyfeleiknek legfeljebb 12 500 euróig visszafizetési garanciával tartoznak. Ez azt jelenti, hogy ha az átutalás nem teljesül, a hitelintézet/szolgáltató a megbízó kérésére tizennégy munkanapon belül köteles visszatéríteni az átutalás összegét, valamint jóváírni az átutalás összege után a megbízás időpontjától a visszatérítés jóváírásáig járó kamatot és az átutalás megbízót terhelő költségét, kivéve, ha az átutalás összegét időközben a jogosult javára jóváírták. Ha pedig az átutalás a jogosult/kedvezményezett hitelintézete (fogadó bank) által választott közreműködő magatartása vagy mulasztása miatt nem teljesült, akkor a jogosult hitelintézete köteles legfeljebb 12 500 euró erejéig az átutalás összegét a jogosult rendelkezésére bocsátani.

Ha az átutalás a megállapodásban szereplő határidőre, vagy ennek hiányában az 5+1 napra nem teljesül, a mulasztásban vétkes hitelintézet, szolgáltató kártérítést köteles fizetni ügyfelének (a megbízónak vagy a jogosultnak). A kártérítés magában foglalja az átutalás összegének az irányadó kamatláb alkalmazásával kiszámított kamatát is és egyéb, a késedelmes teljesítés miatti kárt is. Nem jár kártérítés, ha az igénybe vett intézmény bizonyítani tudja, hogy a késedelem nem az ő hibájából történt. A késedelmi kamat a fizetési késedelemmel érintett naptári fél évet megelőző utolsó napon érvényes törvényes késedelmi kamat.

Az irányelv rendelkezik a díjfelszámítás módjáról is. Az átutalást a teljesítő intézmény az előzetesen közölt díj és költség fejében köteles teljesíteni. Ha a felek másként nem állapodnak meg vagy jogszabály mást nem ír elő, a részt vevő államok közötti átutalási megbízás költségeit a megbízó viseli, azaz: a megbízó eltérő rendelkezése hiányában az átutalás összegét a jogosult javára teljes összegben, levonás nélkül kell jóváírni. Ha a megbízó úgy rendelkezik, hogy az átutalás díja és költsége részben vagy egészben a jogosultat terheli, a hitelintézet a levonással egyidejűleg köteles erről a kedvezményezettet tájékoztatni.

Ha az átutalás teljesítésében részt vevő valamely intézmény mégis levon költségeket az átutalt összegből, akkor saját költségére, a megbízó kérésére, köteles ezt a levont összeget a jogosult részére átutalni.

Az EU ezen irányelvét a magyar jogrendszer (a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet) lényegében már átvette, a kártérítési szabályoknál van még szükség kiegészítésekre.





>> Rendelet

az eurófizetésekről



Az irányelv tagállamokbeli bevezetésének tapasztalatairól 2001-ben készült tanulmány megállapította, hogy a fogyasztók továbbra is hiányos ismeretekkel vagy egyáltalán nem rendelkeznek semmilyen információval az átutalások költségéről, és a határokon keresztül teljesítendő átutalások átlagos költsége az 1993. évi hasonló jellegű felmérés óta alig változott. Megállapították azt is, hogy az eurónak mint elszámolási pénznek a bevezetése során megerősített célkitűzéssel, nevezetesen az euróátutalások költségeinek csökkentésében és a belső fizetések költségeihez való közelítésben semmilyen számottevő eredmény nem született.

Az a tény, hogy a tagországközi fizetések lassúbbak, és költségeik magasabbak a tagországokon belüli műveletek költségeinél, akadályozza a belső piac hatékony működését. Ez az euró iránti bizalmat is károsan befolyásolja. Ezért az Európai Parlament és az Európa Tanács 2001. december 19-én - az euróbankjegyek és -érmék bevezetését közvetlenül megelőzően - alkotta meg a tagországok közötti eurófizetésekről szóló 2560/2001. számú rendeletet. Ennek alapvető célja a belső piac működésének elősegítése érdekében gondoskodni arról, hogy a határokon keresztül, euróban történő fizetések költségei azonosak legyenek az egy tagállam határain belüli eurófizetések költségeivel. A rendelet a közösség egyes tagállamai közötti, azaz határokon keresztüli euróban történő azon fizetési műveletekre vonatkozik, amelyek összege nem haladja meg a 12 500 eurót. Az értékhatár 2006. január 1-jétől várhatóan 50 ezer euróra emelkedik. A megbízások kezelésének egyszerűsítése érdekében a rendelet hatálya alá tartozó megbízásokat nem kell fizetési mérleg jogcímmel ellátni.

A rendelet hatálya alá tartozó fizetési szolgáltatás a bankszámláról történő átutalás, illetve készpénz átutalása külföldre, valamint a kártya és más elektronikus fizetési eszköz használata az EU tagországai közötti fizetési forgalomban. A szabályozás határon átnyúló fizetés alatt azokat az euróátutalásokat érti, ahol az átutaló, illetve a kedvezményezett számláját két különböző tagországban lévő bank, hitelintézet vezeti. (Ez azokra az esetekre is vonatkozik, amikor a két különböző tagországban vezetett számla tulajdonosa ugyanaz a személy, illetve cég.) Kártyaműveletek esetében határon átnyúlónak tekintik, ha a kártyát kibocsátó hitelintézet, illetve a kártya elfogadója (kereskedő vagy az ATM pénzkiadó automatát üzemeltető bank) más-más tagországban van. Nem tartoznak a rendelet hatálya alá a pénzügyi szervezetek saját fizetési műveletei, mivel a rendeletet csak ügyfeleik megbízásai esetében, azaz a megbízó és a kedvezményezett vonatkozásában kell alkalmazniuk. A csekkforgalmat a rendelet nem szabályozza, abból kiindulva, hogy nem cél a csekkforgalom elterjesztése.

A rendelet legfontosabb rendelkezése az, hogy az eurófizetési műveletek díjai nem különbözhetnek attól függően, hogy a művelet bel- vagy külföldre, másik tagállamba irányul. A fő szabály tehát az, hogy a szolgáltató díjszabásában nem különböztetheti meg a tagországon belüli és a tagországok közötti forgalmat. A rendelet ezen túlmenően nem szól a díjak mértékéről, nyilvánvaló azonban, hogy távlati célja nem a belföldi átutalási díjak drágítása, hanem az egységes európai belső piac megteremtése a pénzforgalmi szolgáltatások tekintetében.

Az azonos díjszabás csak akkor alkalmazandó, ha a fizetési megbízás adattartalma megfelel a rendelet előírásainak, azaz ha az átutaló megadja a jogosult nemzetközi bankszámlaszámát (International Bank Account Number, röviden IBAN), valamint a bankazonosító számát (Bank Identifier Code, rövidítve BIC).





>> Képesek-e megfelelni az EU-s bankok?



A rendelet alkalmazása nagy kihívás az euróövezeti bankok számára, melyek annak megszületését megelőző tíz évben nem látták üzleti szempontból indokoltnak, hogy a fizetési forgalom kb. egy százalékát kitevő határokon keresztüli átutalási forgalom költséghatékony lebonyolítása érdekében egy új fizetési rendszert hozzanak létre. Ehelyett megmaradtak a korábbi, "manufaktúra" jellegű levelező banki kapcsolatok ápolásánál.

A díjak egységesítése több országban a belföldi átutalások enyhe emelkedését eredményezte. Ennél is fontosabb azonban, hogy az európai bankok 2001-2002-ben végre komolyan elkezdték a nagy tömegű, de egyenként relatíve kis értékű fizetési műveletek lebonyolítását támogató rendszerek kialakítását. Ilyenek az EBA klíringtársaság Euro 1 rendszere mellett létrejövő STEP I és STEP II rendszerek. Az utóbbi kifejezetten a rendelet hatálya alá tartozó átutalási műveletek elszámolására alakult. A STEP II rendszerben meghatározott szabványok és díjstruktúra már lehetővé teszi, hogy az euróátutalások elszámolásának költsége két tagország viszonylatában összehasonlítható legyen a tagországokon belüli elszámolásforgalom költségével. Ez igen jelentős nagyságrendi csökkenés a levelező bankok közötti díjakkal szemben. Ha több bankközösség is úgy dönt, hogy belföldi forgalmát ebben a rendszerben számolja el, tehát saját klíringházát megszünteti, akkor közösségi szinten csökkenhet a fizetési forgalom költsége.





>> Az új pénzforgalmi

szabályok alkalmazása



A 2560/2001. számú EU-rendelet, mint minden más EU-rendelet, csatlakozásunkat követően Magyarországon automatikusan hatályba lépett. A rendelet szövegét az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétették.

A magyar jog a bankok számára a nemzetközi bankszámlaszámnak (IBAN) az ügyfelek részére történő megadását már 2002-re kötelezővé tették. A nemzetközi bankszámlaszám nem új számlaszám, hanem a már meglévő 16 vagy 24 jegyű pénzforgalmi számlaszám kiegészítése négy karakterrel, amelyek közül az első kettő Magyarország nemzetközi országkódja (HU), amelyet egy kétjegyű ellenőrző szám követ. Ez a négy karakter kerül a belföldi pénzforgalmi jelzőszámok elé! A BIC a bankok "irányítószáma", a SWIFT nemzetközi banki üzenetközvetítő rendszerben, amit a bankok többsége a számlakivonatokon "SWIFT-kód" elnevezéssel már régóta feltüntet. A nemzetközi bankszámlaszámot és a bankazonosító számot a számlavezető bank általában feltünteti a számlakivonatokon, de kérésre az ügyféllel köteles az a bank is közölni ezeket az adatokat, amelyik még nem készült fel a fenti kódok kivonatra történő nyomtatására. Az azonos díj elvének alkalmazása 2004 májusától nálunk is hatályos. E szabályt azonban többen tévesen értelmezik. Az azonos díj elve elsősorban az euróövezeti országokból Magyarországra átutalók számára kedvező. Az átutalások magyarországi jogosultjai azonban ebből is profitálnak, hiszen a művelet alacsonyabb bankköltsége versenyhelyzetüket javítja, mivel bankköltség szempontjából nem hátrányosabb nekik fizetni, mint egy belső piaci partnernek. A Magyarországról átutalók egyelőre csak reménykedhetnek, hogy a piaci verseny révén a hazai bankok egyre kedvezőbb euróátutalási feltételeket kínálnak. A belföldre történő euró átutalás díjainak Magyarországon is azonosnak kell lennie a külföldre történő euróátutalás díjaival, de ez eddig is így volt. A költségazonosság elve tehát nem jelenti azt, hogy a rendelet hatálybalépésétől kezdve a külföldre történő euró átutalás díjai csökkennének.

A rendelet elvileg lehetővé teszi azt, hogy a nemzeti valutában (pl. forintban) teljesített határon átnyúló fizetésre is kiterjedjenek a rendelet szabályai, ha az adott ország kéri. Ennek azonban gyakorlati haszna nemigen lehetne, mivel a forint kevéssé használatos az EU tagországaival lebonyolított fizetési forgalomban. Forintösszegek külföldre történő átutalása nyilvánvalóan drágább lenne, mint a belföldi átutalások. Félő, hogy a díjak azonos szintje a belföldi átutalások díjának emelésével menne végbe, amit a legtöbb banki ügyfél nehezen fogadna el.

Szolgáltatásaik díjait, jutalékait a bankok, pénzügyi szolgáltatók üzletpolitikájuknak megfelelően szabadon állapítják meg. Az MNB arra törekszik, hogy a hatékony bankközi infrastruktúra révén csökkenjen egy átutalás költsége. Ennek érdekében szorgalmazza a jegybank a hazai hitelintézetek közvetlen vagy közvetett kapcsolódását a STEP II fizetési rendszerhez és várja el, hogy

- minden hitelintézetnek legyen SWIFT BIC-száma 2004. év végéig;

- minden hitelintézet tüntesse fel a BIC- és IBAN-számot a forint- és a devizaszámla-kivonatokon;

- a hitelintézetek tájékoztassák ügyfeleiket az euróátutalás küldésének és fogadásának feltételeiről;

- a hitelintézetek vizsgálják felül az euróátutalás esetén alkalmazott díjaikat és jutalékaikat az új lehetőségek figyelembevételével;

- minden hitelintézet gondoskodjon indirekt a STEP II kapcsolatról 2005-re; amely bank ilyet nem biztosít, az számíthat arra, hogy forintra konvertálva fog átutalásokat kapni, és nem tud ezen a rendszeren keresztül átutalásokat küldeni.