BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Kevés közép-európai dolgozik Németországban

Németország eddig nem tűnik fontos munkaerőpiacnak az EU-hoz újonnan csatlakozott országok munkavállalói számára. Ez tűnik ki a Hallei Gazdaságkutató Intézet (IWH) legfrissebb felméréséből. Eszerint 2003 közepén a csatlakozó országokból csak kereken 108 ezer dolgozó vállalt társadalombiztosítással egybekötött munkát Németországban. E foglalkoztatottak túlnyomó része Nyugat-Németországban dolgozott. Ott a csatlakozó országokból érkezett 102 ezer munkavállaló a foglalkoztatottaknak mindössze 0,5 százalékát tette ki, Kelet-Németországban ez az arány még kevesebb, 0,1 százalék volt. Összehasonlításul: a "régi" EU 15 tagállamából érkezett dolgozók a Nyugat-Németországban foglalkoztatott munkavállalók 2,8 százalékát tették ki. A csatlakozó országokból Németországba érkezett és ott foglalkoztatott polgárok 90 százaléka lengyel, magyar és szlovák volt. Az IWH szerint a következő években sem lehet azzal számolni, hogy a csatlakozó országokból származó és rendes munkaviszonyt felmutató munkavállalók száma ugrásszerűen fog növekedni. (VG)



Halasztódik a török egyetemi reform

Nem azonnal, hanem csak később terjeszti ismét a parlament elé a felsőoktatási reformtörvényt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, miután a köztársaság elnöke megvétózta a jogszabályt. A törvény egyebek között vizsga nélküli felvételt biztosított volna az egyházi iskolák végzősei számára. Erdogan szerint most sokkal fontosabb feladatok várnak a kormányra és a törvényhozásra: összhangba kell hozni az alkotmányt az európai normákkal. (Financial

Times)



Peking beavatkozik a gyógyszerpiacba

A kínai kormány egyhetes végrehajtási határidővel, június 7-re elrendelte az antibiotikumok árának 56 százalékos csökkentését, ami eddig a legagresszívebb intézkedése az egészségügyi költségek lefaragására indított kampányban. Az antibiotiku-

mok képviselik a hatmilliárd dolláros kínai gyógyszerpiac 35 százalékát, ami általános megítélés szerint abnormálisan magas a nyugati országokéhoz képest, ahol általában 10 százalékos a részesedésük. (Financial Times)



Bővülő német kiskereskedelem

Havi összehasonlításban ebben az évben minden hónapban nőtt Németországban a kiskereskedelmi forgalom - áprilisban 0,6 százalékkal (a várakozás fél százalék volt) -, ami annak a jele, hogy a nagyobb növekedés ösztönzőleg hat a fogyasztói költekezésre. Éves összehasonlításban ugyanakkor még mindig visszaesést regisztrált a statisztikai hivatal: az év első négy hónapjában 1,1, áprilisban 1,8 százalékosat. Elemzők szerint világos trend csak az év végén bontakozik ki. (Bloomberg)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.