Újabb PM-értelmezés a nyomdák adózásáról
Mivel a nyomdák többnyire saját papírt használnak fel a könyvek és a folyóiratok kinyomtatásához, a kiadók pedig ezeket a késztermékeket vásárolják meg, a nyomdák tevékenysége termékértékesítésnek minősül, azaz nem változik az áfafizetési kötelezettségük a május 1-jei előtti állapothoz képest - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Az elmúlt hetekben az érintettek körében komoly aggodalmat váltott ki, hogy a módosított áfatörvény szövege félreérthető, s a PM értelmezése nem volt egyértelmű abban a tekintetben, hogy a magasabb adózási sávba tartozó szolgáltatók közé sorolják-e a nyomdákat. (VG)
Munkahelyteremtő beruházások országszerte
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint az idei központi munkahelyteremtő pályázaton nyertes 104 cég közül 70 már elindította beruházásait az ország különböző részein. A tárca közleménye szerint 2004-ben 2 milliárd forint állt rendelkezésre a központi munkahelyteremtő támogatásokra. Ebből a pénzből 2212 új munkahely létesíthető. A pályázó cégek összesen több mint 3300 dolgozót foglalkoztattak eddig is, így a fejlesztések lezárása után több mint 5500 munkahely lesz. A legtöbb támogatás Nógrád megyének jutott, itt 13 cég kapott segítséget. (MTI)
Konferencia az üzleti hírszerzésről
Üzleti hírszerzés és elhárítás néven szerveznek szakmai konferenciát június 15-én Budapesten azzal a céllal, hogy a hazai nagy- és középvállalatok figyelmét felhívják az üzleti hírszerzésből és ipari kémkedésből adódó gazdasági kockázatokra, valamint ezek elhárítása kapcsán a megelőzés fontosságára. Mint Orbán Róbert, a szervező Open Gates Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a rendezvény keretében különösen nagy súlyt fektetnek az informatikai és a humánbiztonsági kockázatok menedzselésének kérdéskörére. (VG)
Irodabútorok évi többmilliárdért
Összesen 12 cég szállíthatja 2006. június 30-ig a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó 1008 intézmény, valamint az önként csatlakozó szervezetek részére az irodabútorokat. A beszerzés évi nettó értéke meghaladja a 3,3 milliárd forintot. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság februárban írt ki nyílt pályázatot. E szerint a beszerzések évi nettó értéke fából készült szekrények, konténerek, asztalok és ülőbútorok az egyszerű ügyintézői kategóriában 580 millió forint + 20 százalék; emelt szintű ügyintézői, középvezetői és egyszerű felső vezetői kategóriában 1,750 milliárd forint + 20 százalék. A fémlábazatú asztalok, szekrények, konténerek és fémállványú ülőbútorok esetén pedig az emelt szintű ügyintézői, középvezetői és egyszerű felső vezetői kategóriában nettó 430 millió forint + 20 százalék. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.