A mikro- és kisvállalkozások számára új vállalkozásfejlesztési finanszírozási program indul a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (HBMVFA) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) közreműködésével - tudta meg lapunk. Az erről szóló megállapodást a tervek szerint ma írják alá Debrecenben.
A konstrukcióban nyújtható hitel tervezett összege legfeljebb 13 millió forint lesz. Ebből maximum hárommillió a HBMVFA fejlesztési forrás (legfeljebb 36 havi futamidővel és jegybanki alapkamattal). A többi a Polgári Takarékszövetkezet által nyújtott hitelrész (futamideje maximum 60 hónap, kamata jegybanki alapkamat + négy százalék). Az utóbbi után a Hitelgarancia Rt. legfeljebb 80 százalékig készfizető kezességet vállalhat majd. A kezességvállalási díjnak - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 50 százalékos díjtámogatása miatt - csak a felét kell a vállalkozásnak megtérítenie. A Polgári Takarékszövetkezet által biztosított hitelrészhez vissza nem térítendő kamattámogatás is kapcsolódik.
Az új program indításához szükséges forrásokat a hamarosan decentralizálandó mikrohitelalapok és a helyi pénzintézetek kiegészítő forrásai biztosítják majd. Az új hitelkonstrukció végleges kondíciói a majdan rendelkezésre álló alap nagyságától és a finanszírozásban szerepet vállaló pénzintézettel folytatott tárgyalások eredményeként alakulnak ki várhatóan a közeljövőben.
A 2001-ben Európa-díjat kapott fővárosi hitelprogram licencének térítésmentes átvételéről eddig már a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint a Békés megyei alapítványokkal született együttműködési megállapodás. A BVK hitelterméke bebizonyította, hogy a nonprofit és profitorientált szervezetek összefogásával a kis- és kezdő vállalkozások is sikerrel finanszírozhatók. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.