Forró augusztus előtt Barroso

Egy-két kivétellel lényegében összeállt azok névsora, akik a novemberben hivatalba lépő új Európai Bizottságot alkothatják - a figyelem most a lehetséges portfóliómegosztás felé fordul. (Az "egy-két kivétel" egyike amúgy éppen Magyarország.)

Soha bizottsági elnöknek nem volt még olyan nehéz dolga, mint José Manuel Durao Barrosónak. Kevesebb mint egy hónapon belül össze kell tudnia párosítani 24 konkrét adottságokkal bíró személyt, huszonnégy főigazgatóságot (annak gyakran rendkívül technokrata területével), valamint 24 tagállami igényt. Ez a játszma már 12-15 ember esetében sem egyszerű, de végképp embert próbáló feladat egy 25 fős testületnél. Főként, ha abból 22 relatíve új, vagy csak néhány hónapos brüsszeli tapasztalattal bír, miközben előéletüket tekintve négyen is korábban külügyminiszterek, négyen pedig európai miniszterek voltak (további három a kormányfői székből érkezett - ami adhat valakinek komoly politikai súlyt, de kérdésessé teszi az egy-két szakterületen való elmélyedés megalapozottságát).

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy nem teljesen kizárható Bulgária és Románia félidőben (2007-ben) történő taggá válása, miközben szintén félidőtájt azzal is számolni kell, hogy (az alkotmányos szerződés ratifikálása esetén) Javier Solana a bizottság külügyi alelnökévé válik (ami a spanyol biztos kiválását teszi majd szükségessé), akkor a képlet még bonyolultabbá válik. Erre jönnek rá a gyakran egymást kizáró tagállami kívánságok.

Barroso mindennek kezelésére négy lehetséges opciót örökölt elődjétől. Prodiék még az alkotmányozó konvent számára dolgoztak ki jelentést a jövőbeni bizottság lehetséges működéséről. Közülük az általuk ajánlott út a testület 6-8 fős csoportokba - témaorientált klaszterekbe - történő szervezése volt. Amire a fő ellenérv, hogy egyenlőtlenségeket alakít ki a tagok között - a "klasztervezetők" egy fejjel kimagaslanának a többiek közül -, miközben a munka alcsopor-tokban történő széttöredezettsége alááshatja a bizottság testületi jellegét, amelyben minden döntésért mindenki együttesen felel.

A második verzió a "tárca nélküli biztosok" intézményének a bevezetése, amelyben néhányan nem állandó területért, hanem egy-egy - hosszabb-rövidebb időre szóló - konkrét munka elvégzéséért felelnek. Az utóbbiak hátránya, hogy alig támaszkodhatnak a főigazgatóság apparátusára, híján vannak érdemi eszközöknek, egyfajta légüres térben élnek.

A harmadik az "alelnökök bizottsága", amelyben a különböző kézben lévő, de jellegükben összetartozó területek átfogó felügyeletét egy-egy alelnök látja el. Csak hát akkor itt is lennének "magasabb és kevésbé magas" tagok.

A negyedik opció a jelenlegi gyakorlat folytatása, valami módon biztosítva, hogy mindenki kapjon értelmes munkaterületet, stábbal, büdzsével, hatáskörrel. Szám szerint a dolog nem lehetetlen: ma éppen 24 főigazgatóság van, és ezek némelyike még tovább is szeletelhető (mint a jelenleg egy kézben lévő halászat és a közös agrárpolitika). Még csak az sem igaz, hogy a maga területén ne adna mindegyik elég munkát a "biztosának". A gond inkább azzal van, hogy nem mindegyik látványos, illetve hogy kihatásukban nem egyformán fajsúlyosak. Az oktatásért és kultúráért felelős biztos jó, ha évente egy-két sajtómegszólalást kap, akkor is többnyire fél-harmad ház kíváncsi csak rá. A pénzügyi, a költségvetési, az agrár-, a verseny- vagy a regionális politikai bizottsági tag mindig a reflektorfényben áll: amit bedobnak a köztudatba, abból többnyire uniós és nemzeti szintű politikai téma lesz.

Barroso nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy a harmadik és a negyedik opció kombinálására készül. Amiben egyesek saját területtel és saját apparátussal bíró biztosok, mások meg az "összetartozó területek áttekintésért" felelős alelnökök lehetnek. Az utóbbiak egyfelől híján lesznek az apparátusi súlynak - nincs külön főigazgatóságuk - lesz viszont politikai felelősségük. Ami valahol félúton van a németek által szorgalmazott "szuperbiztosi" poszt felé. Mindez persze csak félig könnyíti meg a portugál testületi elnök dolgát, hiszen éppen "átfogó" jellegénél fogva így is csak egy gazdasági alelnöki posztot kreálhat, miközben Berlin, London és Párizs egyaránt ebben a székben szeretné látni az emberét. Erre mondják azt brüsszeli bennfentesek, hogy Barroso számára ha nem is hoszszú, de sejthetően forró lesz a maradék nyár.