"Problémák vannak Kelet-Európával" - nyilatkozta Arne Ljungquist, a WADA orvosi és kutatási bizottságának elnöke a The Daily Telegraph nevű brit lapnak. Ljungquist, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke is egyben, azt is elmondta, hogy egyes országok atlétikai szövetségei csak szavakban küzdenek a doppingcsalók leleplezéséért, tetteikben már nem ennyire elkötelezettek. Hozzátette, hogy hazájába, Svédországba is érkeznek a volt Szovjetunióból tiltott szerek, ám a svéd törvények tiltják ezeknek az anyagoknak a csempészetét, míg másütt nem ez a helyzet. (hvg)