Gyurcsány: Az állam nem fogja többé kedvezményben részesíteni azokat, akik a legjobban élnek címmel közölt interjút a kormányfővel a Die Presse: "Aki azt állítja, hogy egy gazdag nem lehet baloldali, az azt is állítja, hogy egy orvos nem lehet egészséges, mert különben nem értené meg a páciensei panaszait."
A konzervatív újság két oldalon foglalkozott Magyarországgal, az új magyar kormány legfontosabb céljaival, takarékossági terveivel, illetve a kelet-közép-európai térségben kormányfői megbízatást kapott pragmatikusokkal azzal összefüggésben, hogy hétfőn Bécsbe látogat a magyar miniszterelnök.
Az üres zsebeit mutató kormányfő fényképével illusztrált, csaknem egyoldalas interjúban a miniszterelnök a lap kérdéseire kifejtette, hogy véleménye szerint ma mindkét nagy, hagyományos politikai áramlat, a konzervativizmus és a szociáldemokrácia is átalakulóban van. A szociáldemokrata változások lényegét abban látja, hogy a baloldal megtanult stratégiailag együttműködni a tőkével anélkül, hogy feladná az igazságosságra való törekvést.
A pusztán elosztó kormánypolitikával szemben - amely ahhoz, hogy többet adjon, többet is vesz el az állampolgároktól - az új kabinet elsősorban strukturális változásokra törekszik, ami azt jelenti, hogy az állam nem fogja kedvezményben részesíteni azokat, akik a legjobban élnek. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy az évi 14-15 ezer eurónál magasabb jövedelműeknél csökkentik az adókedvezményeket, és az így keletkező többlet adóbevétellel, valamint az évi mintegy négyszázalékos gazdasági növekedés többletbevételeiből a rászorulókat fogják felkarolni. Ennek rövid távon lesznek vesztesei, de hosszabb távon az egész ország számára kedvező az ilyen politika.
A miniszterelnök a vagyona és a - hagyományosan a munkások és a kisemberek érdekében fellépő - pártja irányvonala összeegyeztethetőségét firtató kérdésre kiemelte, hogy az MSZP az ország egészéért lép fel, egyrészt a gyarapodás, másrészt pedig az igazságosabb Magyarország eszméjével. Hangsúlyozta, hogy gazdagként is maradhat valaki baloldali. Politikailag baloldalinak lenni semmiképp sem jelenti azt, hogy szegénynek is kell lenni. A baloldaliak nem a szegénységet akarják elosztani, hanem a növekvő gazdagságot. Aki azt állítja, hogy egy gazdag nem lehet baloldali, az azt is állítja, hogy egy orvos nem lehet egészséges, mert különben nem értené meg a páciensei panaszait.
A párton belüli támogatottságával kapcsolatban Gyurcsány emlékeztetett arra, hogy 73 százalékos többséggel választották kormányfőjelöltté. Úgy véli, ameddig a kormány politikája sikeres lesz, az MSZP támogatni fogja őt. Orbán Viktor és személye összehasonlításával kapcsolatban kijelentette, hogy politikai elképzeléseik és szándékaik lényegesen különböznek egymástól.
A miniszterelnök minden magyar kormány feladatának nevezte, hogy - a bel- és külföldön élő - minden magyar érdekében kormányozzon, s kormánya hazafias kormány lesz. Magyarország számára nagyon fontos, hogy az anyaország magyarjai egy határok nélküli, új Európában egyesüljenek azokkal, akik a szomszédos országokban élnek. Kifejtette, hogy ma nagyon különböző a magyar kisebbségek helyzete, a legrosszabb a helyzetük az Ukrajnában és Szerbia-Montenegróban élőknek, azaz azokban az országokban, amelyeknek nincs vagy csak nagyon távoli kilátásaik vannak az EU-tagságra. A kormánynak ezért olyan javaslatokat kell kidolgoznia, amelyek lehetővé teszik az ott élő magyarok számára a lehető legnagyobb mozgás-, munkavállalási és tanulási szabadságot. (hvg)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.