BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európában megbecsülik, nálunk lesajnálják az idősebb dolgozókat

Az idősebb munkavállalóknak nincs becsületük, vélekednek sokan a munkaerő-piaci folyamatok láttán - írja a Menedzsment Fórum. Egy most publikált európai tanulmány adatai szerint ugyanakkor a fenti sztereotípia nem állja meg a helyét.

A mór megtette a kötelességét, a mór mehet, tartja a mondás, amely gyakran igazolódik a munkaerőpiacon is, kilátástalan helyzetbe hozva a 40 felettieket. A németországi központú Zentrums für Europäische Wirtschaftsforschung (ZEW) felmérése szerint ugyanakkor a munkaadók számára az idősebb generáció legalább olyan jelentőséggel bír, mint a fiatalok - számolt be az APA osztrák hírügynökség. A 40 felettiek tapasztalata és felelősségteljesebb viselkedése sok pozícióban ellensúlyozza ugyanis a 20-as, 30-as korosztály lendületességét.

Az elmúlt két évben több, mint 800 munkaadó bevonásával készült tanulmány adatai azt mutatják, hogy az egyes országokban eltér a az idősebbek mellett szóló érvek súlya a munkáltatók szemében. Míg Németországban az 55 fölöttieket a vállalatok 40 százaléka látja szívesen, addig az Egyesült Államokban, Dániában, vagy Norvégiában minden második cég alkalmaz időseket.

Magyarországon sajnos sokkal lesújtóbb a helyzet, vélekednek a szakemberek. A 45 év felettieket még esetleg, az 50 éveseket nem szívesen látják munkavállalóként, az 55 éven túliak pedig egyik vállalatnál sem kellenek. A vállalatvezetők idősebb munkavállalókhoz való viszonyát feltérképező GKI-elemzés szerint még az egy százalékot sem éri el azoknak a munkáltatóknak az aránya, akik tudatosan igyekeznek növelni a 45 éven felüliek arányát.

Az 1670 hazai cég vezetőinek bő harmada elismerte, hogy munkaerő-felvételkor egyértelműen a fiatalabb korosztályokhoz tartozókat preferálják. Legkisebb arányban a külföldi többségű tulajdonban lévő vállalkozások alkalmazzák az idősebbeket. A hazai felmérés szerint az ellenszenv nem annyira az alkalmazkodási készség hiányának, mint inkább az elégtelen szakképzettségi szintnek köszönhető. (Menedzsment Fórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.