Expo: Athén magyar voksot vár
Alig ért véget az olimpiai láz, Görögország máris gőzerővel készül egy újabb nagy rendezvényre. Szaloniki a spanyol Zaragoza és az olasz Trieszt mellett pályázott a 2008-as világkiállítás megrendezési jogáért. A görög nagyvárosnak nagyon jók az esélyei, hiszen a kelet-balkáni térségben ez lenne az első expo, ráadásul nemrégiben egy francia szakértői csoport a három pályázat közül a legjobbnak ítélte a Szaloniki által benyújtott terveket - mondta Evripidi Sztilianidi külügyminiszter-helyettes, aki a múlt héten Magyarországra látogatott. Elmondta, hogy látogatása egyik célja éppen az volt, hogy Magyarországot meggyőzze, számára is hasznos lehet, ha a decemberi szavazáson a görög város mellett teszi le voksát.
A Szalonikiben rendezendő Expo 2008 segíthetné a Balkánt abban, hogy nyitottabbá váljon a világgazdaság felé, és így a magyar termékeknek is jobb megjelenési lehetőségeket biztosítana a térségben. A balkáni nyitás erős politikai üzenet lenne, ami erősítené a térség békéjét és stabilitását. Azokon a határokon, amelyeken termékek haladnak át, nem haladnak át katonák - idézett egy ókori görög mondást a külügyminiszter-helyettes.
Az, hogy az idén olimpiát rendezett Görögország, egyértelműen előnyt jelenthet. Az infrastrukturális fejlesztések nagy része már most kész van, és az olimpia szervezésével kapcsolatosan is kedvező visszajelzéseket kaptak, a biztonsági intézkedésekre pedig hatalmas összegeket költöttek, ami a 2004. március 11-i madridi események után előnyt jelent a spanyolokkal szemben.
Magyarországi tartózkodása során Sztilianidi a kétoldalú kapcsolatokról és a balkáni együttműködésről is tárgyalt Bársony András politikai és Major István helyettes államtitkárral. Mivel mindkét ország számára fontos terület a Balkán, közösen kell elősegíteni a közúti és vasúti közlekedés fejlesztését az áruk könynyebb szállíthatósága érdekében. Prioritást élvez a Macedónia
Volt Jugoszláv Köztársaságon (FYROM), illetve Szerbia és Montenegrón áthaladó 10-es főút továbbépítése és rekonstrukciója. Továbbá érdekelt lehet a magyar fél a bulgáriai Lom kikötőjének felújításában is, ahol a magyar és a görög áruk találkozhatnának.
Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal kiválóak Görögország kapcsolatai. Az egyetlen probléma a FYROM nevével van - mondta a külügyminiszter-helyettes, utalva arra, hogy Szkopje magát Macedón Köztársaságnak nevezi.