Lassuló növekedési ütem várható
Folytatódik a gazdasági növekedés, ám üteme a második fél évben a megtorpanó európai konjunktúra, a stagnáló hazai reálkeresetek, az erős forint és magas forintkamatok miatt némileg kisebb lesz az első fél évinél - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Erste Bank előrejelzésében. Decemberre hat százalék körüli inflációt prognosztizálnak, s azt, hogy az év végére 9,5 százaléknyi lesz a jegybanki alapkamat. A külső hiány hasonló lesz a tavalyihoz, de a GDP-hez viszonyítva csökken, s finanszírozásában jelentősen nagyobb lesz a beáramló tőke szerepe. (VG)
Lehetőségek a magyar-orosz kereskedelemben
Az orosz GDP tíz év alatt megkétszereződött, s ez a magyar-orosz kereskedelem bővítésére is lehetőséget kínál - hangoztatta az orosz szövetségi tanács elnöke az ITDH által szervezett budapesti üzleti találkozón. A Moszkvában az idén hozott kormányrendelet alapján remélhetően magyar cégek is részt vehetnek az oroszországi közbeszerzési pályázatokon - reagált Szergej Mironov felvetésére az MKIK magyar-orosz tagozatának elnöke, Nagy Róza. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.