Még mindig félmillió anonim betét
Még mindig vagy félmillió betét szunnyad névtelenül, pedig szorít a határidő. Egy hónap van csak, hogy nevesítsék a különböző bankoknál anonim módon nyilvántartott betéteket az emberek. Január elseje után az ORFK külön engedélyére lesz szükség.
Az anonim betétek, vagyis azok, amelyekről nem lehet tudni, hogy ki a tulajdonosa, egykor nagyon népszerűek voltak Magyarországon. Csak az OTP-nél vagyis a legnagyobb hazai pénzintézetnél 2 millió ilyet tartottak nyilván. Ebből a pénzmosás elleni törvénycsomag elfogadása után másfél milliót már nevesítettek tulajdonosaik, közel 500 ezret azonban még nem. Tokody Gábor, az OTP Bank igazgatója szerint többféle anonim betétről van szó.
Ilyen a gépkocsi nyereménybetétkönyv, ilyen a takaréklevél és a könyves betét. Vannak még olyan betétkönyvek, amit 10-15 évvel ezelőtt nyitottak, ekkor még lehetőség volt arra, hogy anonim betétként kezeljék őket.
A törvény rendelkezései nemcsak az OTP-t érintik, hiszen bármelyik banknál lehetett ilyen anonim betétet nyitni. Azok a betéttulajdonosok, akik elintézik a nevesítést, vagyis megadják a pénzintézetnek adataikat, kisebbfajta tortúrától kímélik meg magukat. 2005. január elsejétől ugyanis az ilyen anonim betéten forgalmazni, azt például pénzre váltani, csak az Országos Rendőr-főkapitányság engedélyével lehet. (MR)


