BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előre hozott választás Dániában februárban

Február 8-án tartják meg Dániában a parlamenti választásokat - jelentette be Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök, aki 2001 novembere óta kormányoz saját Liberális Pártja és a Konzervatív Párt koalíciójának élén, az idegenellenes Dán Néppárt külső támogatásával.

A parlamenti választásokat az idén november végéig kell megtartani; a kormányzás négy éve alatt az alkotmány értelmében a kormányfő bármikor kiírhatja az új választásokat - jegyzi meg a BBC. Így, bár a hírforrások előre hozott választásokról beszélnek, valójában majdnem menetrendszerű voksolásról van szó. A közeli időpont kitűzését elsősorban az indokolja, hogy a koalíció jól áll a közvélemény-kutatásokban, népszerűsége 57,3 százalék. Mint Rasmussen közölte, a kormánypártok kampányának középpontjában az oktatásügybe, a kutatás-fejlesztésbe való beruházás, illetve a szigorú bevándorlási politikának és az adók befagyasztásának fenntartása áll. Az ellenzéki szociáldemokraták a 6,2 százalékos munkanélküliség csökkentésére hegyezik ki mondanivalójukat. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.