Február elsejétől lakásépítéskor csak azok kaphatnak kedvezményes hitelt, akik az Apeh által megbízhatónak minősített cégektől hoznak számlát a költségek hetven százalékáról. A kormány ezzel a feketemunkát szeretné visszaszorítani. Egy tanulmány szerint ugyanis az építőiparban keletkezett bevételek feléről nem adnak számlát, feketén dolgozik mintegy százezer ember, és fű alatt szerzik be az építőanyagokat is. A számlaközelezettséggel a cégeknek adózniuk kell, járulékokat kell fizetniük, tehát megnövekednek a költségeik. Az áremelkedést azonban elemzők, vállalkozók és a kormány is cáfolja.
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal szerint nem a számlaadás drágítja az építkezést, hanem az, hogy számla hiányában nincs sem az anyagok, sem a kivitelezés egy részére semmi garancia, tehát reklamáció esetén az ügyfél kiszolgáltatott helyzetben van, mert nem tud hol reklamálni. Az OLÉH úgy látja, ha valami törvényes, akkor nem az a kérdés, hogy drága-e.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főtanácsosa nemrég egy tanulmányt készített az építőiparban, ezen belül is a lakásépítéssel foglalkozó szakágban tapasztalható feketemunkáról. Eszerint a szektor összbevételének 44 százaléka számla nélkül kifizetett összeg. A feketén foglalkoztatottak száma elérheti a százezer főt, ez hatvanmilliárd forintnyi bevételkiesést jelenthet az államnak, mivel utánuk senki nem fizetni be a járulékokat. Ha ezeket az adókat és járulékokat be kell fizetniük a vállalkozóknak, akkor jelentősen megnövekednek költségeik.
Az Index által megkérdezett cégek azonban nem tudnak feketemunkáról. Így saját bevallásuk szerint nem is érinti őket a rendelet, veszteségük sem lesz és az ingatlanárakat sem emelik majd emiatt. A megkérdezett cégek mindegyike eddig is számlával dolgozott, mégpedig azért, mert "olyan szigorúak az ellenőrzések, hogy másra nincs is lehetőség".
Sikerült egy olyan vállalkozást is találni, mely hallott már feketemunkáról. Egy hatvani építőcég nyilatkozta azt a Napi Gazdságnak, hogy azon a környéken nem jellemző, hogy számlára építenek családi házakat. Inkább csak árajánlatot kérnek a vállalkozóktól, aztán "mutyiban" felépíttetik feketén dolgozó kőművesekkel a családi házat. (Index - 168ora)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.