Óvatos a monetáris tanács
A fél százalékpontos és a 25 bázispontos kamatcsökkentés között hezitált a monetáris tanács a januári kamatdöntő ülésen - derül ki a pénteken nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvből. A kisebb kamatcsökkentés mellett felhozott érvek szerint az infláció kedvezőbben alakult ugyan a várakozásoknál, de ebben egyedi és technikai hatások is közrejátszottak. Így az inflációs kilátások képe nem javult olyan mértékben, mint ahogy az a fő inflációs adat alapján tűnik - hangsúlyozta néhány tag.
Ugyanakkor nem merült fel olyan információ, amely ellentmondana annak a megállapításnak, hogy a gyorsabb 2004. évi áremelkedés nem épült be az inflációs várakozásokba - állapították meg a tanácstagok. Így összességében csökkentek a felfelé mutató inflációs kockázatok, mérséklődni látszik a célsáv felső határát meghaladó infláció valószínűsége mind 2005, mind 2006 végére.
A 25 bázispontos csökkentés fontolóra vételének híre kissé váratlan, korábban a piac inkább azt gondolta, hogy a jegybank alternatívaként inkább az erőteljesebb csökkentést fontolgathatta. Vagyis az új információ akár úgy is értelmezhető, mint az óvatosság megerősítése a közvéleményben a csökkentő kamatpályát illetően. Összességében a negyed százalékpontos mérséklés fontolóra vételével együtt sem nevezhető meglepetést tartalmazónak a jegyzőkönyv - értékel Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. Látszik, hogy a jegybank szeretné elkerülni azt a forgatókönyvet, mely szerint a piac túllövi magát a kamatcsökkentések beárazását illetően. Ha ugyanis ezután megy a jegybank, az hektikus kamat- és árfolyammozgásokat idézhet elő. Éppen ezért Forián arra számít, hogy csak egészen kivételesen jó január-februári inflációs adat hatására lesz hajlandó a monetáris tanács nyolc százalék alá vinni a jelenleg kilenc százalékon álló irányadó kamatszintet. (MI)


